Advertisement

Main Ad

Öreganyám térdkalácsa

Olyan rég volt már, hogy a fogam beletört a dióhéjba, ami véletlenül belesült abba a kürtős kalácsba, amit nagyanyám olyan nagy szeretettel tett elénk az asztalra- különösképp hideg őszi napokon egy pohár meleg citromos tea mellett- mikor kisgyerekek voltunk. A húgom kiröhögött, nagyanyám visongott, mindenkiben érzelmi reakciót váltott ki az eset, én azonban higgadt maradtam.

Azóta ötször esett ki a tömés a törött fogból.

Most, ezen a hideg őszi estén, mikor a madarak már nem épp költözni készülnének, de a szakadó eső és a szél meggátolja őket ebben, nagyanyám térdkalácsa jutott eszembe.

Mikor anyám dühösen rám üvöltött, mindig ezt mondta:

"Az öreganyád térdkalácsát!"

Gyerekként sohasem értettem ezt a mondatot. Azt gondoltam, nagyanyám térdkalácsa egy gonosz szörny, ami ha rosszul viselkedem, előbb belém rúg, majd nagy fájdalmak közepette jó módra nevel. Néha azt is gondoltam, hogy egy ételről beszél, ami keserű, büdös, és ha beleharapsz, vízért könyörögsz, mert annyira marja a torkod, hogy a nyelés már nagy problémát okoz.

De nagyanyám térdkalácsa sosem támadott meg, és nem is kínálták fel a vasárnapi húsleves mellé cubákos csontként. Így próbáltam tovább következtetni a szókapcsolat eredetére.

Az említett nagymama édesapám édesanyja volt, viszonyuk pedig az én jó édes anyámmal finoman fogalmazva sem volt túlságosan szívélyes. Arra gondoltam, hogy az "öreganyám térdkalácsa" tehát egy burkolt utalás valamire, aminek talán olyan mögöttes tartalma is van, amit én nem értek.

Egészen addig éltem teljes tudatlanságban, míg a lábam egy esés következtében  néhány helyen csúnyán eltört.

Nagyanyámnak  ugyanis öt térdműtéte volt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések