Próbálkozik. Próbálkozik kievickélni a vízből, de nem sikerül neki.

Nem kap levegőt a nevetéstől.

A hátsó fele a sáros vízben pihen, a kezével az arcára sárfoltot ken.  Olyan emberek veszik körbe, akik egykor szerették. Most mind faarccal nézik, ahogy megsemmisül.

Zúgolódnak a felhők a feje felett, újabb vihar készülődik. Nyomasztóan fülledt a levegő, a szellő poshadt szagot áraszt a közeli mocsár felől. Nem szereti ezt az illatot, mindig is a temető jutott róla eszébe. Most azonban teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy az orrát a mocsár szelleme miként facsarja.

Nevet.

Őszintén, mintha ez lenne élete első, tudatalattiig hatoló, mindent elsöprő kacaja, amitől minden, és mindenki köddé válna, és csak a jókedv, és a szűnni nem akaró görcs marad, amitől szaggatottan lélegzik, és kicsordul a könnye.

Füles most tudta meg, hogy elvesztette az édesanyját.