Ha az anyám egy ékszer lenne,
nyakamon hordanám szeretete ékkövét.
A vöröslő medál közepén visszatükröződő arca
könnyet fakasztana az irigy szemek gyűlölködő sivatagában,
és én kihúzott háttal követném unalomig ismételt
 jótanácsait.

De lehetne ám  kézikönyv az élethez,
vagy egy állandóan simogató kéz,
az örökkévaló igazság,
a szépség faragott mellszobra,
a feldarabolhatatlan egész,
az alfa és omega,
és a csöndben növekvő félelem.

De ha az anyám idegenvezető volna,
biztosan eltévednék útjaim során,
hiszen ő az egyetlen, aki képes jobbra
 kanyarodni az egyenes úton.
Ám ő az egyetlen, aki ismeri minden titkom,
és lelkem labirintusában ő terel a helyes irányba.

Ha az anyám mindig élne,
Magammal vinném őt a világ végére,
hogy együtt nézzük életünk filmjét,
és közös könyvünk üres lapjait
nevetséges történetekkel irjuk tele.