megkövesedett magzatburokban úszkáló lélek
életigenlő mentalitásást furcsa gondolatok zavarták meg
agyonrágott szavak sétálnak klisészőnyegeken
hiszen „minden megoldódik” mondják ők
majd egy vállvonással átnéznek a kopaszodó fej felett
minden a semmiben egész
hiszen a semmiben nincs se kezdet se vég
és harcolni sem kell
hiszen nincs közegellenállás
csak a véget nem érő üresség
ami horizontba nyúlik valamilyen vastag lepelként
minden lényegtelen dolgot eltakarva
hiszen a semmiben nincsen fontos
sem felesleges
a semmiben én vagyok
és én sem vagyok
csak a megkérdőjelezhetetlenül ki nem mondott szavak
és a le nem írt jövő
nincs predesztinálva az élet és nem húzzák keresztül
a terveid egy tollvonással
nincsen univerzum nincsen háború sem béken
mert nincs ember aki a semmit kiállná
és mégis mekkora tömeg kígyózik a nihilben
mintha a világegyetem egésze csak semmiben lebegő
 tartalom nélküli
alaktalan forma volna

az én üres tekintetem a te semmid
a te érzelemmentes mosolyod az én nincstelenségem
hiszen a semmiben állva nincs aki szeressen
nincs aki az isteni gondviselésről papoljon
és nincs olyan aki azt mondja „minden rendben lesz”
hiszen a semmiben olyan jó lenni
hogy az egyszemélyes világegyetemet egy atommagba is sűríthetném.