Egy ember (emlék)könyvei

Üres szavak, üres oldal. Fehér lapok, vékony könyv, szakadt borító. Puhakötés. Kliséhalmaz, Borikának barátsággal. Régi dedikált példány, talán nem is igazi a kézírás, de ezer forinttal drágább volt az antikváriumban. Üres mondat, tárgytalan téma. Alanytalan alany, főhős nélküli cselekmény. Nem az élet írta, de nem is a halál, nem szürreális képzelgés, vagy politikai pamflet, nem motivál, nem is bíztat, nem buzdít gyilkosságra. Nem mond prédikációt, nem ítélkezik, nem dicsér, nem ölel, nem ver, nem szeret, nem utál, nem hallgat, de nem is mond, nem szól egyetlen szót sem.

A szavak árnyék nélkül hevernek egy sorban, amit további betűsorok követnek. Nincs háború, nincs béke, sem szerelem, se vágy, nincs színe az irigységnek, és nem ölt alakot a gyűlölet, nem harsog hazug szavakat, és nem ígér, nem követel, és nem vár el, nem kecsegtet, nem kínál. A maga természetességében meztelenül felsorakozva csöndes egyszerűségben állnak a semmi szélén, farkasszemet nézve az ürességgel. Itt már nincsenek könnycseppek, sem kisírt szemek, hangok, sóhajok, alakok, szabályok.

Nincsen elv, vélemény, nem, kor, nincsen test, nincs metafizika. Nincs mögöttes értelem, és áthallás, nincs diktatúra, sem vallás, mert nem ítélkezik, nem dicsér, nem hazudik, nem mond igazat, nem hallgat, nem de nem is néma, nem örök, és nem is végtelen.

Nincsen állam, se te, és én sem. Nincsen univerzum, nincs valóság. Nincs valóság, nincs gyűlölet, nincs diktatúra, nincs anarchia, nincs demokrácia, nincs pártokrácia, nincs halott isten, sem élő isten. Nincsen élő hatalom, nincs halott hatalom, nincs kultusz, nincs pénz, nincsen semmi. Nincs intelligencia, nincs egzisztencia.

Üres szavak, üres oldal. Fehér lapok, vékony füzet, fehér borító. Spirál. Propaganda. Emlékül I. B. részére. Barátsággal. Van élet és szeretet. Nevetés. Irányítás. Dallam. Kórus. Tízezer hang egyszerre szól. Tízezer ember egyszerre lép, egyszerre lélegzik egyszerre él. Halvány fény, mesterkélt hatás, mindenki egyenruhában. Fegyvert fog az eszme, a test darabokban. Lélekfoszlányok úsznak a vértől vöröslő folyó felszínén. Néhány madár beleragadt a szánalom mocskába. Sáros úton halad egy mezítlábas kisgyerek. Körülötte a házak romokban. Szól a rádió, harsog a gyűlölet győzelme. Van már pénz, van élet, és infrastruktúra, azt mondják, még remény is akad. Nincsen ellenség, nincsen ellenállás. Te és én egymással szemben állunk. Te meztelenül a reakciómra vársz. Inni kezdek. Elhagylak. Süt a nap, az égen néhány felhő. Koncepciós per. Némaság. Némaság és rettegés. Szegénység. Gyerektelen megbélyegzés. Anyád halála. Lekurvaanyázás. Megkéseltek egy öregasszonyt, tárcájában a kisnyugdíja csak tízezer forint. Felborult egy autó. Anyámat megint szidni kezdték. Meg a tiéd, meg az övét is. Egyenlőség és testvériség van. Egyenlő arányban szenved mindenki. Van aki jobban, de van aki kivásárolta magát a fájdalomból. Elsikkasztott gyötrelem. Elsikkasztott élet, elsikkasztott halál. Harsona. Zsörtölődő nagymama a villamoson. Ezek a mai fiatalok nem ismerik az illemet. Majd jól leveri rajtuk valaki. Nem jár nekik munkanélküli segély. Egy csöves épp most hugyozta össze magát. Valaki el akar adni neked egy könyvjelzőt a Keletinél. Kigyullad a hármas metro, és a kórházban a Gizi ma sem kap ebédet.

Szól a gyűlölet a Butítónak. Van-e neked lelked? Amilyenre festik, olyan a lelkem. A gyűlölet azt mondja erre. Jó neked a trikolor is. Három színben háromféle gyűlölet.

Jó hát- feleli a Butító.

Üres szavak, üres oldal. Kemény borítású naplóféle, tele értelmetlen jegyzetekkel. Mai dátum, bejegyzés: végromlásunk kezdete.