Minden olyan egyszerűnek tűnik.
Meghalsz, a lelked elhagyja a tested, és vagy a pokolba vagy a mennybe kerül.
Akadnak persze, akik a purgatóriumban ragadnak, mert életük túlságosan
ellentmondásosnak bizonyult, de a kiforrottan jó vagy rossz jellemek már földi
létük alatt rendelkeztek lelkük túlvilági sorsáról.
A Diktátor valamilyen rejtélyes
oknál fogva azonban sem a pokolba, sem a mennybe nem került, és a Purgatórium
is bezárta előtte kapuit. Már azt is alig bírta feldolgozni, hogy élete olyan
szemtelen módon, és idő előtt ért véget, ráadásul egész életművét romokba
döntötték a halála után. Talán ha szakácsa időben készítette volna el ebédjét,
nem kellett volna megennie azt az almát, ami végül megszakította töretlennek
hitt, fényesen csillogó, büszkeségre méltán okot adó karrierjét.
Valamit azonban mégis
elronthatott. Ha példát mutatott volna népének, ha tényleg jobbá tette volna az
emberek életét, már rég kártyázhatott volna rég elhunyt rokonaival. Noha
országában mindenki istenként emlegette nevét, szobra minden nagy város
közterén hirdette elveit, mégsem tett elég jót ahhoz, hogy Isten magához
fogadja. Pedig mindenki elégedettségét fejezte ki, akárhányszor érdeklődött
népe hogyléte felől. Talán ha eggyel kevesebb börtönt alapit, ha nem öli meg
minden vetélytársát… vagy ha örökbe fogad néhány kóbor állatot…
Mégsem volt elég gonosz, hiszen
az Ördög kiröhögte, mikor megállt a pokol kapuja előtt. Hiába tartott fegyelmet
véres kezével, hiába tisztította meg országát a romló világ minden mocskától,
nem felügyelt koncentrációs táborokat, nem küldött milliókat a halálba, és nem
vezetett soha háborút. Tulajdonképpen leszámítva azt a néhány eltussolt
gyilkosságot, amit hatalma bebiztosítása érdekében hajttatott végre, nem volt
véreskezű diktátor.
De
akkor miért nem került a Purgatóriumba? Hiszen csak egy kis lelki tisztulás,
csupán párszáz év kellett volna ahhoz, hogy végül is a mennybe kerüljön.
Viszont halálának pillanatát követően, mikor a Diktátor lelke a mennyország
felé vette az irányt, és mit sem sejtve annak ajtaján kopogtatott
bebocsátásért, minden földi világban elért eredménye, sikere egyszerűen a
feledésbe merült. A tiszteletére emelt szobrok hirtelen eltűntek, mintha soha
nem is mutatták volna a Diktátor nagyságát.
Túlságosan szürke volt ahhoz,
hogy az örökkévalóság bármely országában szívesen fogadják. Ezért a lelke a
semmiben keringett, míg egy történész lábjegyzetbe nem írta a nevét.
0 Megjegyzések
Szólj hozzá!
Számít a véleményed! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót!