Disznókatonák
/részlet/
Sz. falu polgármesterének
egy napon nagyon elege lett a bürokráciából. Szeretett volna egy aszfaltozott
utat építtetni, amely összeköti kicsiny falucskáját D. faluval, vagyis az első
olyan településsel, ahol a menetrend szerint közlekedő buszokból legalább nyolc
indul egy nap, hogy azok a fiatalok, akik három műszakban dolgoznak a
szomszédos gyárakban, könnyedén haza tudjanak jutni, hiszen eddig terepjáró
szekereket kellett értük küldeni, ami azonban már felemésztette a falu
közlekedésfejlesztésre félretett pénzét. A polgármester már zálogba adta Sz.
falu birkaállományának kétharmad részét, és kölcsönöket kért külföldi
testvérvárosaitól, hogy a költségeket valamiből finanszírozni tudja.
Persze kellett a pénz
másra is. Építettek egy kocsmakertet, és felújították a régi sertéstelepet, ami
megnyitása óta- nem hivatalosan-, az ország első számú sertéstenyészetévé vált.
Ez azonban nem oldotta meg a falu anyagi gondjait, hiszen a disznók orvosi
ellátása, ellátása és kiképzése szintén sok pénzt felemésztett.
Merthogy a disznókat besorozták katonának.
A polgármester úgy
gondolta, jobb felkészülni azokra a napokra, amikor már sehonnan nem várhat
segítséget, ezért évek óta egyetlen disznót sem adott el, hogy a falu
magánhadseregét gyarapítsa. Hiszen egy nap még úgyis eljön az az idő, amikor
olyan erősek lesznek, hogy akár erőszakkal is pénzt szerezhetnek céljaik
megvalósítására- gondolta magában mindig.
És bizony, eljött az a
pillanat.
A polgármester dühösen,
és kissé zavarodottan járkált fel-alá az irodájában, fújtatott, akár egy
gőzmozdony, és a vöröslő arcán gyöngyöző izzadságcseppek arra utaltak, hogy
felszaladt a vérnyomása is. Joggal elégedetlenkedett, hiszen kérvényeit a
legfelsőbb és legbefolyásosabb hatalom is elutasította, így már gyakorlatilag
semmit sem tehetett az ügye pozitív elbírálásának érdekében. Hiába küldözgetett
mindenféle dokumentumot két éven keresztül a hangzatos nevű minisztériumokba,
államtitkári hivatalokba, vagy épp a válaszlevelekben megadott hivatalokba és egyéb
hatósági szervekbe, az út mégsem nem készülhetett el, hiszen a környék
infrastruktúrája ezt nem tette indokolttá. Ők egyébként is olyan boldogan
közlekedtek a földutakon. Akárhányszor kijött valaki valamelyik hivatalból
felmérni a terepet, mindig boldog kisgyerekeket látott az úton játszani,
ráadásul télen traktorhoz kötött szánkón vitték őket iskolába. Egyetlen
szülőnek sem kellett attól tartania, hogy a gyerekét elüti valami
sebességhatárokat és KRESZT nem ismerő idióta, hiszen ugyan minden közlekedési
tábla a helyén állt, szinte csak a menetrend szerint közlekedő terepjáró
szekerek használták az utakat. Jónás Frici traktor kerekű Trabanttal
szállította az időseket az orvoshoz, és a biciklikre lánctalpakat szereltek,
hogy a nagy esőzések esetén is zavartalanul közlekedhessenek.
A polgármester kigombolta
sötétkék inge legfelső gombját. A titkárnőjéért kiáltott, aki ijedten rohant be
az irodába. Először kinyitotta az ablakot, majd elhúzta a sötétítőt, ezt
követően töltött főnökének egy pohár vizet.
- Mi a baj, István?- kérdezte rémülettel
teli hangon.
- Szólj az alpolgármesternek, a jegyzőnek, a
papnak, Jónás Fricinek és Hegedűs Miskának, hogy jöjjenek ide azonnal- felelte
a polgármester szaggatott hangon.
A titkárnő kirohant. A
polgármester leült kissé kopott bőrszékébe, vett egy mély lélegzetet, hogy
felszívja a dühét. Ivott egy korty vizet, amitől egy kicsit megkönnyebbült. Higgadtnak
kellett maradnia, hiszen arra készült, hogy megtartsa élete első stratégiai
megbeszélését. Zsigmond István ugyanis elérkezettnek látta az időt arra, hogy
Sz. falut elszakítsa anyaországától, és kikiáltsa az első önálló európai
császári államot Európában az Osztrák- Magyar Monarchia felbomlása óta.
0 Comments
Szólj hozzá!
Számít a véleményed! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót!