Disznókatonák

/részlet/

Sz. falu polgármesterének egy napon nagyon elege lett a bürokráciából. Szeretett volna egy aszfaltozott utat építtetni, amely összeköti kicsiny falucskáját D. faluval, vagyis az első olyan településsel, ahol a menetrend szerint közlekedő buszokból legalább nyolc indul egy nap, hogy azok a fiatalok, akik három műszakban dolgoznak a szomszédos gyárakban, könnyedén haza tudjanak jutni, hiszen eddig terepjáró szekereket kellett értük küldeni, ami azonban már felemésztette a falu közlekedésfejlesztésre félretett pénzét. A polgármester már zálogba adta Sz. falu birkaállományának kétharmad részét, és kölcsönöket kért külföldi testvérvárosaitól, hogy a költségeket valamiből finanszírozni tudja.

Persze kellett a pénz másra is. Építettek egy kocsmakertet, és felújították a régi sertéstelepet, ami megnyitása óta- nem hivatalosan-, az ország első számú sertéstenyészetévé vált. Ez azonban nem oldotta meg a falu anyagi gondjait, hiszen a disznók orvosi ellátása, ellátása és kiképzése szintén sok pénzt felemésztett.

Merthogy a disznókat besorozták katonának.

A polgármester úgy gondolta, jobb felkészülni azokra a napokra, amikor már sehonnan nem várhat segítséget, ezért évek óta egyetlen disznót sem adott el, hogy a falu magánhadseregét gyarapítsa. Hiszen egy nap még úgyis eljön az az idő, amikor olyan erősek lesznek, hogy akár erőszakkal is pénzt szerezhetnek céljaik megvalósítására- gondolta magában mindig.

És bizony, eljött az a pillanat.

A polgármester dühösen, és kissé zavarodottan járkált fel-alá az irodájában, fújtatott, akár egy gőzmozdony, és a vöröslő arcán gyöngyöző izzadságcseppek arra utaltak, hogy felszaladt a vérnyomása is. Joggal elégedetlenkedett, hiszen kérvényeit a legfelsőbb és legbefolyásosabb hatalom is elutasította, így már gyakorlatilag semmit sem tehetett az ügye pozitív elbírálásának érdekében. Hiába küldözgetett mindenféle dokumentumot két éven keresztül a hangzatos nevű minisztériumokba, államtitkári hivatalokba, vagy épp a válaszlevelekben megadott hivatalokba és egyéb hatósági szervekbe, az út mégsem nem készülhetett el, hiszen a környék infrastruktúrája ezt nem tette indokolttá. Ők egyébként is olyan boldogan közlekedtek a földutakon. Akárhányszor kijött valaki valamelyik hivatalból felmérni a terepet, mindig boldog kisgyerekeket látott az úton játszani, ráadásul télen traktorhoz kötött szánkón vitték őket iskolába. Egyetlen szülőnek sem kellett attól tartania, hogy a gyerekét elüti valami sebességhatárokat és KRESZT nem ismerő idióta, hiszen ugyan minden közlekedési tábla a helyén állt, szinte csak a menetrend szerint közlekedő terepjáró szekerek használták az utakat. Jónás Frici traktor kerekű Trabanttal szállította az időseket az orvoshoz, és a biciklikre lánctalpakat szereltek, hogy a nagy esőzések esetén is zavartalanul közlekedhessenek.

A polgármester kigombolta sötétkék inge legfelső gombját. A titkárnőjéért kiáltott, aki ijedten rohant be az irodába. Először kinyitotta az ablakot, majd elhúzta a sötétítőt, ezt követően töltött főnökének egy pohár vizet.

-  Mi a baj, István?- kérdezte rémülettel teli hangon.

- Szólj az alpolgármesternek, a jegyzőnek, a papnak, Jónás Fricinek és Hegedűs Miskának, hogy jöjjenek ide azonnal- felelte a polgármester szaggatott hangon.

A titkárnő kirohant. A polgármester leült kissé kopott bőrszékébe, vett egy mély lélegzetet, hogy felszívja a dühét. Ivott egy korty vizet, amitől egy kicsit megkönnyebbült. Higgadtnak kellett maradnia, hiszen arra készült, hogy megtartsa élete első stratégiai megbeszélését. Zsigmond István ugyanis elérkezettnek látta az időt arra, hogy Sz. falut elszakítsa anyaországától, és kikiáltsa az első önálló európai császári államot Európában az Osztrák- Magyar Monarchia felbomlása óta.