A Teremtő erő Cornelie C.G.
második, magánkiadásban megjelent kötete. A közkedvelt Érzelmi vírusveszélyben megismert szereplők kerülnek újra egy
izgalmasnak ígérkező, olykor veszélyes kalandba.

Minden adott tehát egy pörgős,
két szálon futó, akcióban, humorban és romantikában gazdag történethez.
Kiemelendő, hogy a szerző kellő alapossággal dolgozta ki szereplők közötti
kapcsolatrendszert, és különös aprólékossággal merült el az érzelmi motivációk
ábrázolásában, azonban a szöveg néhány helyen nem koherens, és a párbeszédek
olykor mesterkéltnek hatnak. Emiatt a történet olykor veszít a lendületéből,
viszont a feszes cselekmény (hiszen a történet rövid idő alatt játszódik)
nem engedi, hogy a figyelem akár csak egy kicsit is lankadjon. Cornelie C.G. jó
ütemben váltogatja az akciódúsabb jeleneteket az elmélkedő, lelki folyamatokat,
vívódásokat ábrázoló eseménysorokkal, és amikor már ez sem lenne elég, bevezet
egy science-fiction vonalat az orvosi felfedezésnek köszönhetően, aminek a
valószerűsége ugyan megkérdőjelezhető a való életben, viszont a cselekményben
egy nagyon alaposan kidolgozott, hihető tényként jelenik meg.
Összességében a Teremtő erő egy
könnyed olvasmány lehet mindazok számára, akik egy romantikus történetre
vágynak, de azoknak is, akik inkább a krimi vonalán haladó regényeket kedvelik,
a két szál ugyanis egymástól függetlenül is értelmezhető és kedvelhető, mégis
együtt alkotnak teljes egész történetet. Bár a cselekmény csak lassan,
komótosan építkezik, mégsem válik monotonná, nem csapong, és végig fenntartja
az érdeklődést. Leginkább egy hosszú munkanap levezetésének ajánlom az unalomig
ismételt szappanoperák helyett.
0 Megjegyzések
Szólj hozzá!
Számít a véleményed! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót!