Az Imádom a könyveket jóvoltából
tegnap egy különleges élményben lehetett részem, ugyanis első ízben került
megrendezésre az Író * Blogger * Olvasó - Egy Helyen nevet viselő rendezvény,
melynek keretein belül a szerzők megismerkedhettek olvasóikkal, a könyves
bloggerek pedig bepillanthattak a kulisszák mögé, arról nem is beszélve, hogy a
végén mind könyvekkel megpakolva tértünk haza.
Hiánypótló kezdeményezés volt ez,
hiszen ritkán adódik lehetőség arra, hogy ilyen közvetlenül beszélgethessünk a
szerzőkkel, hiszen a felolvasóestek, könyvbemutatók kötöttsége akkor is
korlátokat állít, ha az írók egyébként szívesen csevegnének az érdeklődőkkel.
Ez az alkalom tehát kiváló lehetőség lehetett mindenki számára, hogy új
szerzőkkel ismerkedjen meg, illetve hogy olyan kérdéseket is feltehessen,
amikre egyébként csak ritkán kerülhet sor.
![]() |
Fotó: Imádom a könyveket |
Hogy biztosan mindenki beszélgethessen
mindenkivel, a szervezők rapidrandi ihletéssel képzelték el. Mi, bloggerek és
olvasók kis papírjainkkal és limonádéinkkal felfegyverkezve indultunk a nagy
kalandra, amit az asztalok és székek útvesztője csak még izgalmasabbá tett.
Találkoztam ismerősökkel, beszélgettem például a Száz évvel utánad
szerzőpárosával, Sienna Cole-lal és Laura Porterrel, Maklári Tamással a
médiahisztériáról és a fakenews jelenségről váltottunk néhány elgondolkodtató
szót, L.J. Wesley elmesélte, hogyan született az Egy űrállomás-takarító
naplója, Nádasi-Ozsvar Andreával pedig elmélyültünk kicsit a mesék világában.
Az eseményen jelen lévő szerzők listája természetesen nem ér itt véget, de ez a
rövidke beszámoló sajnos nem ad elegendő teret arra, hogy a sok fantasztikus
diskurzusról részletesen beszámoljak.
![]() |
Fotó: Imádom a könyveket |
A „rapidrandikat” a bloggereknek
szánt recenziós példányok kiosztása, majd kötetlen beszélgetés,vásárlás és dedikálás követte. A
könyves blogger mindig örül, ha új szerzeményhez jut, ezen a délutánon azonban
az öröm a sokszorosára ugrott, hiszen néhányan kisebb könyvespolcnyi könyvvel
tértek haza. Sokan már ott nem bírtak ellenállni a kísértésnek, és a helyszínen
nekikezdtek az új világok felfedezésének, de azt hiszem, egy ilyen eseményen ez
így van rendjén.
0 Megjegyzések
Szólj hozzá!
Számít a véleményed! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót!