Alkotásmorzsák

Monológ

Robbanás. A lelked megrázkódik, és hirtelen a földre kerülsz. A szíved a sokktól kalimpál. Felkaparod magad. Megmenekülsz.

Tudni véljük, hogy az életünk monoton, és csak sodródunk. Ez nem így van. Az élet tele van robbanásokkal. Pillanatokkal, amikor az hirtelen a földnek csapódsz, és a szerzett sebek csak lassan gyógyulnak. Minden megváltozik. Mintha egy csapásra az, ami volt, megszűnne létezni, olyannyira, hogy már te sem létezel. Más vagy. Egyszer egy robbanás után hirtelen másképp tekintesz magadra. A kihagyott lehetőségek után sóvárogsz, azon töprengve, mi lett volna, ha…

Már nem hiszel a bölcsességekben, sem a meggyőződésedben. Már más vagy. Valaki, aki kész mindent maga mögött hagyni, hogy újra megtalálja a robbanásban lerepült apró darabkákat. Így van ez, nekem elhihetik…

Címtelen /részlet/

Talán épp annyi fáradság jövőt építeni egy reménytelennek tűnő világban, mint magunk mögött hagyni a megszokott, ámde kilátástalan helyzetet, és egy új országban keresni azt, amire otthon soha nem láttál esélyt. Talán csak azok indulnak el „messzi tájra”, akik lelkében örök elégedetlenség tombol. 

Egy elsüllyesztett darab részlete

1.

Egy teremben, egy kiállítás megnyitóján. A vendégek egy fehér hátterű képet néznek, melynek közepére egy vörös, görbe vonalat festettek.

Kurátor: (magyaráz) Önök most kiállításunk legújabb darabját, a Mosoly című festményt láthatják. A kép nemrég került tárlatunkba egy neve elhallgatását kérő festő jóvoltából. A nagy sikerű alkotás akrillal készült, egyszerűsége azonban rengeteg rejtett érzelmet mutat be. Nézzék meg, az ecsetvonás erősségét! A művész egyetlen vastag ecsetvonással kívánta bemutatni mindazt, amit egy mosoly érzelemközvetítőként kifejezhet. A vörös szín, és az erős vonás egyfajta szenvedélyt ábrázol, rejtetten erotikus töltetet sugároz, valahol azonban elfojtotta érzelmeit, nézzék csak meg a vonás erősségén! Ez a kép kifejezi mindazt, amit egy átlagember érez, mikor elfogja a vágy egy olyan személy iránt, akit nem kaphat meg. Értelmezhetjük ezt a képet egyfajta vallomásnak is, ami…

 Öreg hölgy (közbevág): Elnézést, uram, hogy közbevágok, de meg tudná mondani, hol ülhetnék le egy percre? Tudja, a lábaim már nem a régiek, és egy kicsit régóta állunk már itt, és én… elfáradtam.

Kurátor:  Semmi gond, hölgyem, kérem, kövesse a nyilakat, egészen  a kijáratig, az udvaron ugyanis van egy pad, és hallhatja a madarak csicsergését is, ha elfáradt ismeretterjesztő szövegem közben.

Öreg hölgy: Na, de kérem! Nem untam meg a tárlatvezetést, csak egy kicsit elfáradtam.

Kurátor: Kérje meg az őrt, hogy hozzon önnek egy széket! (a többiekhez) Haladjunk tovább a következő terembe, ahol a híres művész további alkotásait is megtekinthetik!

A kurátor és a látogatók el.

Őr: Jöjjön, hölgyem, üljön le az én székemre!

Öreg hölgy: Hallatlan ez a bánásmód! Ez a mai fiatalság…

Őr: Nézze el neki! Ez ma a harmadik nagy csoport, akiket fogad, és még kettő van bejegyezve a mai napra. Tudja, amióta megnyitottuk az ismeretlen festő kiállítását, rengeteg látogató jön el, csak azért, hogy megnézze a három képet.

Öreg hölgy: Tudja, ki lehet ez az alak?

Őr: Nem hölgyem. Csak annyit tudok, amit mindennap hallok a művészetéről. Már kívülről fújom ám, melyik festménye mit ábrázol. De hogy ki lehet a festő… arról fogalmam sincs.