Egy rég elfeledett szerelmesvers

Csókká érik a vágy.
Szádba adom a szerelem ízét,
Hisz buja lelkem téged akar.
Vénülő kezem vonalaid rajzolják,
S lágy ívbe feszül reszkető mosolyom.
Édes illatod színeket fest
Szürke lelkem foszlott vásznára,
Hangod lágyan pengeti
A rég elhangolt lant
Poros húrjait.
Selymes érintésed elűzi a magányt,
És én végre újra lélegzek.


Csöndes csillagok figyelik 
Lelkünk nászát,
Ahogyan lassan
Egymásba temetkezve
Elfelejtjük a múlt maró sebeit.
Nézd, hogy őriz minket a Hold!
A fényében csillog angyali tekinteted,
És ugyan nem vagy szent,
Fejed felé mégis glória kerül,
És szárnyaid a testem óvják,
Hogy így mezítelen
Egymás karjaiba fonódjunk.



Őrzöm a szemed csillogását
S csókod ízét a lelkemben.
Tudom, röpke románc volt a miénk,
De a csillagok esti fényében
Képzeletben föléd hajolok,
És remegve remélem,
Hogy néha gondolsz rám.
Mielőtt megtörne az idill,
S kilépnék a Paradicsom 
Szürke kapuján,
Még egyszer a füledbe súgom:
Mennyire szeretlek…


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések