Augusztusi #klasszik: Orwell, Sherlock és egy elmebeteg nő naplója

Új, #klasszik rovatomban hónapról hónapra górcső alá veszem a klasszikus világirodalom, és persze a hazai kánon legkiemelkedőbb alkotásait. Hogy miért? Mert az általános műveltséget sosem lehet eléggé bővíteni, ráadásul minél több klasszikust olvasunk, annál tágabb képet kapunk az irodalom zegzugos univerzumából. Első alkalommal Csáth Géza, Arthur Conan Doyle és George Orwell művei kerülnek terítékre.


George Orwell: Állatfarm, 1984


23 évesen, nagyjából felvilágosult értelmiségi fejjel belekezdeni az Orwell- életműbe nagyjából olyan érzés, mint amikor idegen helyen valami nagyon ismerősre bukkansz. Noha egyáltalán nem nehéz olvasmány, a végén mégis furcsa, keserű szájízzel teszi le a könyvet az ember, hiszen jobban belegondolva az Állatfarm ábrázolta világ manapság is éppen ennyire aktuálisan nyomasztó. Orwell az állatmesékre jellemző eszközökkel építi fel a történetét, kevés párbeszéddel, szinte kizárólag a narrációra hagyatkozva, ami ugyan megteremti a távolságot a mű és az olvasó között, mégis talán éppen emiatt az egyszerű könnyedség miatt válik még nyomasztóbbá.

Aztán az 1984 teljesen letaglózott. Zseniális olvasmány. Olyan, aminek az olvasása közben végig rágod a gondolataidat, minden egyes oldal elolvasása után próbálod legyőzni a frusztráltságod, hálálkodva valamilyen felsőbb hatalomnak, hogy nem ebben a disztópiában kell élned. Orwell tűéles képet fest arról a világról, amiben a szabadság csak egy kósza ábránd, és ahol a totalitárius diktatúra mindenki életét kivétel nélkül megnyomorítja. Aztán elgondolkodsz. Hiszen ezen világkép gondolata és lehetősége egyidős az emberiséggel. És ezek az államok is léteznek. Ha megfosztjuk a regényt a nyilvánvaló és szükséges túlzásokat, rádöbbenünk, hogy  például az egykori Szovjetunió vagy Észak- Korea sem tér el nagyon a regény által festett világképtől. Aztán persze, ha alaposabban körbenézünk, máshol is felfedezhetjük ezen disztópia egyre erősödő nyomait... 

Csáth Géza: Egy elmebeteg nő naplója


Még a Könyvhéten jutottam hozzá Csáth Géza regényéhez, ám bokros teendőim miatt csak most jutottam az elolvasásához. Mint az köztudott, a szerző pszichiáterként és pszichoanalitikusként is tevékenykedett, ebből fakad, hogy az Egy elmebeteg nő naplója a lehető legpontosabb képet festi a mentális betegségben szenvedő páciense kórrajzáról. A naplóbejegyzések közelebb hozzák ezt a ferde belső világot, ugyanakkor az orvos jegyzetei, kórképe kiragad minket a megszokott regényvilágból, leginkább azért, mert olyan szakkifejezéseket használ, amelyekkel csak a kórlapjainkon vagy zárójelentéseinken találkozhatunk. Ennek ellenére Csáth Géza regénye kiváló betekintést ad számunkra a 20. században kialakuló és egyre elfogadottabb tudományterületbe, illetve egy zavart elme különleges zugaiba.


Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes- Tanulmány vérvörösben


Miután a forró nyári estéken végignéztem a BBC talán legjobb sorozatát, a Sherlockot (megérne egy külön bejegyzést), ráadásul számos adaptációban megismerkedhettem Sherlock Holmes történeteivel, ideje volt valamelyik regényt is a kezembe vennem. A tanulmány vérvörösben egy könnyed, szórakoztató olvasmány, és ugyan már ezt a történetet is ismertem, élvezettel merültem el a nyomozás részleteiben. Érdekes volt megfigyelni, hogy a karakterek a regényhez képest milyen változásokon mentek keresztül a későbbi adaptációk során, valamint azt is, hogy a szerző John naplóbejegyzéseinek segítségével milyen képet fest arról az emberről, aki a már emlitett Sherlockban "zseniális szociopatának" nevezi magát.





Unknown

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szólj hozzá!

Egyetértesz? Valamit hiányolsz? Számít a véleményed! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót!