13:45
Még negyed óra kezdésig.
Anthony a maradék életkedvemet is elvette, és anyámmal is találkoztam, ami
felért egy sétával a pokolban. Az apám eltűnt, miután az anyám megint
veszekedni kezdett vele valami apró baromság miatt. Magamra maradtam, és noha
azt terveztem, hogy ma nem iszom egyetlen kortyot sem, vodkaszóda van a
kezemben, és már ettem egy nagy adagot a büféből. Anthony ideges, úgy kattog,
mint egy régi zsebóra, és nevetségesen néz ki a frizurája. A nyakkendőjét
igazgatja, mintha egyébként nem lenne kurvára mindegy, hogyan áll a nyakán,
hiszen amint megjelenik Molly a méregdrága menyasszonyi ruhájában tökéletes
sminkkel és frizurával, senki nem fog rá figyelni.
A vendégek egy része már
elfoglalta a helyét. Anthony tanúja az oltár mellett topogva nézi ahogy az
öcsém apró köröket tesz körülötte, izzadtan, erőltetett mosollyal az arcán.
Látom, ahogy mozog a szája, bár azt nem hallom, miről beszél. Nem is érdekel
igazán. A hátsó sorba küldött, és még a családi asztaltól is elültetett,
tulajdonképpen akár haza is mehetnék. Sokkal jobban érezném magam, és még
bűntudatom sem lenne. Egyáltalán.
14:10
Mindenki türelmetlenül
várakozik, a menyasszony ugyanis még nem érkezett meg. Ez az én olvasatomban
azt jelenti, hogy Anthonyt felszarvazták, de én túlságosan pesszimista vagyok,
és a véleményemre amúgy sem kíváncsi senki sem. A vendégek sutyorognak, Anthony
robbanni tudna az idegességtől, az anyakönyvvezető pedig kezd kicsit
türelmetlen lenni. Én a hátsó sorban ülök egy borzalmasan ronda nő mellett, és
az ujjaimmal játszom, bár tulajdonképpen a telefonomat is elővehetném, hogy
ellenőrizzem az e-mailjeimet, vagy hogy Sodokuzzak, mert jelenleg még ez is
izgalmasabb volna, mint tétlenül ücsörögni, és minden eszközzel kerülni a
szemkontaktust a csúfsággal, nehogy csevegésre bátorítsam. Éhes vagyok, mert
pirítóson, és a büféből lopott süteményeken kívül mást nem ettem. Pizzára
vágyom, hogy a másnaposságom minden nyoma egyetlen pillanat alatt eltűnjön.
Türelmetlen vagyok, és elegem van ebből a drámából, a világban sokkal súlyosabb
dolgok történnek annál, hogy Molly Roberts elkésik az esküvőjéről. Biztosan van
oka rá, ha pedig nincs, akkor kitalál egyet, ő úgyis mindig mindent meg tud
magyarázni.
Az öcsém bevehetne pár
szem nyugtatót. A viselkedése rendellenes, amit talán a sivár nemi élete is
magyarázhat. Persze én is ideges lennék, ha a menyasszonyom cserben hagyna az
oltárnál, de ahelyett, hogy az anyakönyv vezetővel üvöltöznék, inkább felhívnám
telefonon, hogy megtudjam, nem esett-e valami baja. De a racionális gondolkodás
nem az öcsém erénye. Fel nem fogom, hogyan tudott ilyen sikeressé válni az
üzleti életben, ha ennyire türelmetlen és meggondolatlan. Lehet, hogy csak a
magánéletében ilyen, és a munkahelyén egy csúcskategóriás robot, aki mindent
képes egyetlen csettintéssel megoldani.
0 Megjegyzések
Szólj hozzá!
Számít a véleményed! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót!