A wannabe-művészek öt legfőbb bűne

Írta: - július 29, 2018

Nagyjából két hónapja írtam egy cikket arról, hogy melyek a wannabe-kritikusok legfőbb bűnei. Akkor hosszasan elidőztem a posztmodern kor okozta változásokon, hiszen azáltal, hogy az értelmiség tevékenysége az internetre költözött, rengeteg dolog alapjaiban megváltozott. De mi a helyzet a művészettel? Igaz Adorno állítása, és a művészet tényleg meghalt? A téma olyan tág, hogy egy szakdolgozatra is elegendő volna, éppen ezért kicsit elrugaszkodva a tudománytól megpróbálom összegyűjteni azt az öt legfőbb bűnt, amelyek a mai  wannabe-művészekre jellemzőek.

A művészet fogalma a 21. századra teljesen átalakult. Marcel Duchamp, a ready-made, a konceptuális művészet és az újmédia művészet új univerzumot nyitott, Michelangelo öröksége Duchamp szökőkútja lett, ez pedig mind a befogadók mind az alkotók igényeit megváltoztatták. Manapság, amikor a művészetek fő platformjává az Instagram vált, számos kérdést feltehetünk. A klasszikus művészetet csak a sznobok élvezik? Mi számít tulajdonképpen műalkotásnak? Van-e átvezető híd a kortárs és a klasszikus művészetek között? Van-e igény még egyáltalán arra, hogy valaki hagyományos módon alkosson? Mi lehet a művészet jövője?

  
A művészetről tehát roppant problematikus beszélni. Ugyanakkor, mivel ma bárki művésznek képzelheti magát, műalkotások végtelen számával találkozhatunk a közösségi oldalainkon minden nap. A befogadó receptorain múlik, hogy ezek közül mit tekint művészeti alkotásnak, azonban van néhány olyan bűn, amit a kezdő művészek gyakran elkövetnek.


  1. Az önkifejezés minden más felett


A művészet célja, hogy valami élményt adjon, legyen az akár szórakoztató, akár katartikus. Egy műalkotás elgondolkodtat, véleményt formál, gyönyörködtet, kérdéseket tesz fel, és még számos olyan funkciója van, amiről szintén hosszasan lehetne írni. Azonban, amikor az önkifejezés átveszi az uralmat a műalkotás felett, elvész minden többlettartalma, és nem szól másról, mint az "ÉN"-ről. Ez pedig a szelfit is műalkotássá avanzsálja, ami az önkifejezés legkevésbé kreatívabb és legöncélúbb módja.


  2. Az önreklám az alkotás rovására megy

 Az érvényesüléshez a reklám elengedhetetlen, hiszen minden művész célja, hogy az alkotásaiból megélhessen. A gond csupán akkor van, ha már a csapból is a művész neve folyik, azonban az alkotásai a művészet alapvető funkciói közül egyet sem teljesítenek. Az önreklám eltúlzása gyakran az alázat hiányából fakad, hiszen az alkotás folyamata profitorientált, éppen ezért az ilyen művek elsődleges célja a profit szerzése, ebből pedig egy újabb főbűn születik. A művész ugyanis ilyenkor hajlamos szolgává válni, és a tömegízlést kiszolgálni valódi alkotások létrehozása helyett. Hiszen így a reklám nagyobb közönséget érhet el, az pedig sokkal nagyobb bevételt jelent.

3. A fekete-fehér nem mindig művészi

  
Noha nagyjából a hatvanas évek végéig a költséghatékonyság miatt mind a filmrendezők, mind a fotósok előszeretettel készítették fekete-fehérben az alkotásaikat, mára ez a színhasználat különleges jelentéssel bír, a célja az, hogy drámai hangulatot teremtsen. A fotográfiában kedveltebb fekete-fehér színhasználat azonban gyakran válik elcsépeltté a kezdő művészek körében. Attól ugyanis hogy egy utcatáblát így fotózunk le, még nem válik valami drámaivá, a lényeg ugyanis nem mindig a kép színén, hanem annak tartalmán van.

  

 4. A sminkes szelfi nem művészet

  
A művészet kedvelt önkifejezési forma, éppen ezért gyakran saját magunkat tesszük a műalkotás tárgyává. Ez egyáltalán nem új keletű dolog, hiszen  például Picasso művészetében is találunk bőven önarcképeket, azonban, amikor egy művészeti oldal csak és kizárólag sminkes-filteres szelfikből áll, az nem több öncélú magamutogatásnál.

  5. Nem a kisbetű és az írásjelek hiánya teszi a verset verssé

  
Nagy posztmodern tévhit, hogy a vers akkor lesz vers, ha elvetjük az írásjelek és a nagy kezdőbetűk használatát. (Ezzel persze magamra is követ vetek, hiszen én magam is szeretek így verset írni.) A verskép másodlagos, hiszen a költői képek, a ritmus és a tartalom határozzák meg a verset, legalábbis az iskolában ezt tanítják meg nekünk. Aztán pedig azt mondják, hogy minden, amit tanultál, a kukába való, hiszen a régi rímek és a klasszikus költői képek már elavultak, hiszen ha alaposabban megnézzük a kortárs irodalmat, a verskép sokkal fontosabb a tartalomnál, ami sok problémát felvet.


Ti egyetértetek? Hozzáadnátok valamit a listához? Írjátok meg kommentben!


Olvasd el ezeket is!

0 Comments

Szólj hozzá!

Számít a véleményed! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót!