EGYMÁS SZEMÉBEN: Abigél

Olvasni jó, de együtt olvasni még jobb - ez mintha már egy létező szlogen lenne valahol, de nem is ez a lényeg. Csatlakoztam ugyanis az Egymás szemében könyvklubhoz, amelynek az a különlegessége, hogy a tagjai előbb megadnak egy adott témát, majd ajánlanak hozzá könyvet, így került hozzám Szabó Magda Abigél című regénye, amellyel egy régi adósságomat is törlesztettem. Ez ugyanis az első találkozásom az írónő regényeivel.


Nehéz bármit is írni egy olyan regényről, amely már a megszületése óta helyet foglal az irodalmi kánonban. Szabó Magda ugyanis az egyik legismertebb magyar női szerző, és könyvei mindmáig népszerűek a fiatalok körében is. Az 1970-ben megjelent Abigél a második világháború idején játszódik a Matula Lánynevelő Intézetben, a zárt falak mögött tehát némi nyugalmat és békességet feltételezhetünk, ez azonban egyáltalán nincs így.

Banálisan megfogalmazva, a regény sok mindenről szól. De tényleg. Nemcsak remek korképet kapunk, azt is megfigyelhetjük, hogy a tinilányoknak bizony a 40-es években is hasonló problémákkal kellett megküzdeniük, mint manapság. Szabó Magda Abigélje olyan ifjúsági regény, amelyből sok szerző ma is meríthetne. A történet ugyanis egyáltalán nem laposodik el egyetlen pillanatra sem, a karakterek kidolgozottak, árnyaltak, és van motivációjuk, és az írónő képes hitelesen ábrázolni a tinédzserek zárt, kérdésekkel és lélekháborúkkal teli világát. 

Ezt a történetet mindenki ismeri. Ha nem olvasta könyvben, megnézte filmben. Sajnálom, hogy csak az ajánlott olvasmányok között van az iskolában, hiszen az Abigél sokat ad, és többszöri elolvasásra ajánlott. Nem csak azért, mert több utalás is van benne, amit nem feltétlenül veszünk észre azonnal, hanem azért is, mert minden életkorban mást mond el nekünk. Az üzenete univerzális, éppen ezért is örvend mind a mai napig ekkora népszerűségnek. Szabó Magda világszínvonalú író, ha kicsit "nyugatabbra" születik, része lehetne a világirodalomnak. Kötelező jelleggel. Éppen ezért örültem, hogy elolvashattam ezt a könyvet. 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések