ELŐOLVASÁS: Csak a bolondok boldogok

Írta: - szeptember 05, 2018


Diana Soto legújabb drámája csak várhatóan október 18-án jelenik meg, az írónő jóvoltából azonban már a kezembe vehettem a kötet egy virtuális példányát. Hogy miképpen hat egy család életére, ha egy napra áram nélkül maradnak, és mit üzen ez a mai kor társadalmáról, az a bejegyzésből kiderül!


A dráma alapkonfliktusa, hogy a Pákozdi család házában – és mint később kiderül, az egész utcában – egy teljes napra elmegy az áram, ami teljesen felborítja az életüket. Kiszakadnak az elektromos eszközök okozta burokból, korlátozottabbá válik a virtuális térben való jelenlétük, így kénytelenek lesznek egymással kommunikálni. Ez azonban korántsem megy annyira könnyen, mint gondolnánk. A családtagok ugyanis szinte csak a közösségi médiafelületeken érintkeznek egymással, amitől a kapcsolatuk kiüresedetté válik, és teljesen eltávolodnak egymástól. Olyannyira, hogy nem is sejtik, mekkora a szakadék közöttük. (Ez hasonlóképpen történik Rózsa János Csók, anyu! című filmjében, amely a Kádár-korszak végén játszódik, egy négytagú, középosztálybeli család életét mutatja be, akik szinte csak és kizárólag a konyhai üzenőfalon lévő cetliken keresztül kommunikálnak egymással. A forgatókönyvét Vámos Miklós írta.)

A mű kiválóan rávilágít arra, mennyire nem figyelünk egymásra. Amikor ugyanis az „internetre pakoljuk az életünket”, és lájkokkal és kommentekkel fejezzük ki a szeretetünket, a közös képeket pedig gondosan beállítjuk, nehogy bármi nyoma legyen a boldogtalanságnak, elfeledkezünk arról, hogy néha egy privát személyes beszélgetés, vagy némi együtt töltött minőségi idő mennyire hasznos és szívmelengető érzés lehet. Épp, mint Pákozdiné, akinek egy nap alatt az egész élete széthullik, ő mégis a telefonjában tárolt képekért sír, hogy visszaidézze a látszatboldogság perceit ahelyett, hogy bármikor bármit is tett volna azért, hogy megoldja a problémáit.

Azonban a kiváló kérdésfelvetés és társadalomkritikus hangnem ellenére nem lett hibátlan a mű. A cselekményvezetést néhol – főként a második felvonásban – didaktikusnak éreztem, az írónő ugyanis a klasszikus tragédiák szerkezetét idézi meg, amely néhol teljesen elnyomta a tartalmat. Ugyanez a helyzet a nyelvezettel is. Noha nyilvánvaló, hogy mind a szerkezetnek, mind a nyelvezetnek az a szándéka, hogy karikatúraszerűvé tegye a történetet, azonban néha azt éreztem, hogy a forma a mondanivaló rovására megy. Idegenné és távolivá tette a drámát, emiatt pedig a tragédia sem átélhető igazán.

Ennek ellenére továbbra is nagy rajongója maradok Diana Soto munkásságának. Azártatlan bűnössel és Az akasztott királlyal már megmutatta, hogy a klasszikus drámai szerkezet és nyelvezet a modern korban is érvényesülhet, a Csak a bolondok boldogok pedig arra világít rá, milyen finom társadalomkritikus látásmóddal rendelkezik. Ez a dráma minden hibája ellenére fontos, mert elgondolkodtat, és arra késztet, hogy újragondoljuk a kapcsolatainkat, és eldöntsük, mi a fontos: látszatboldogság, vagy az igazi kapcsolatok.

Olvasd el ezeket is!

0 Comments

Szólj hozzá!

Számít a véleményed! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót!