EGYÜTT ÍRTUK: Ez nem szerelem a kolera idején

Ez nem szerelem a kolera idején

csak ülünk itt te,meg én

csak ülsz, és nézel némán

én mint egy tök, mélán

várom a kegyelmet.

Kaktusz- bőrbe bújtál

Talán már meguntál,

de ki kell mondanod. 

Szeress vagy menj el!

Menj el!

Vidd magaddal a stafírungot

És kérlek ne finomkodj 

az érzésekkel!

A Niagarába folyjon könnyed

ez ugyanis nem egy könnyed

tánc volt a holdsugárban.

Ha velem maradsz, szeress!

De szeress örökre!

Kend ingembe szemfestéked

hadd öleljelek téged!

Csak engedd, hogy öleljelek,

hogy a kezed fogjam, 

hogy azt mondjam:

tiéd lehet minden többlet

érzelmi bankszámlámon.

De meg sem szólalsz.

Tán már nem is kellenek a szavak?

Magányos alak vagyok,

a ki nem mondott szavak tengerén

hánykolódva. 

Régen kék szemed óceánjában

fürdőztem minden percben.

Furcsa ez a hangnemváltás,

ez az érzelmi moduláció,

Régen álomhajót építettünk volna,

de ma ruhacsipesszel tartjuk egyben

amit mi régen ketten

egymásnak ígértünk.

Talán jobb, ha csöndben maradsz.

Jobb, ha a szél fújja el az utolsó szót,

hadd szálljon, mint a pitypang magjai.

Talán még ma este utoljára

valamit a füledbe súghatok,

valami arcpirítót a párnák között.

Talán ma még szökik egy kis vágy a szívedbe,

Talán ma még te is ehetsz

a tiltott almafa negédes gyümölcséből,

én mindenemet neked adom.

Ez nem szerelem a kolera idején,

csak ülünk itt te meg én, 

bár eszembe jutna valami szórakoztató,

de csak az emancipáció

kering a gondolataimban - 

csak tudnám, miért. 

Miért várok itt némán,

mikor az utolsó szót

én is kimondhatnám.