Reményszimfónia

Sienna Cole Reményszimfónia című könyve tavaly jelent meg az Álomgyár Kiadó gondozásában. Már a megjelenése óta várom, hogy elolvashassam a könyvet, hiszen régóta ismerem és követem Sienna Cole munkásságát. Tovább csigázta az érdeklődésemet a rengeteg pozitív kritika is, amelyeket a Molyon, valamint különböző könyves blogokon olvastam. Nagy reményekkel és elvárásokkal vetettem bele magamat a könyvbe. Nem csalódtam.

Amikor az olvasó sokat vár egy könyvre, rengeteg prekoncepciót felépít magában. Hat rá a marketing, az olvasói visszajelzések, a megjelent kritikák, vélemények, és akár a Molyos csillagozások is. Ez a könyv a megjelenése óta 100%-on áll. Ez arra enged következtetni, hogy korunk egyik legkiválóbb alkotásáról beszélünk. Vajon tényleg így van? Vajon tényleg ennyire sok élményt képes átadni ez a könyv? Nagyon sok ehhez hasonló kérdés fogalmazódott meg bennem.

És aztán kinyitottam a könyvet. 

A történet két karaktert mutat be részletesen. Patrick Byrne Bécsbe menekül a múltja elől, hogy új életet kezdjen. Tehetséges zongorista, akinek az a nagy álma, hogy a színpadra vigye élete nagy művét. (Partick egyébként az írónő előző, 400 nap szabadság című regényében is feltűnik, ahol már valamennyire megismerhetjük lelki gondjait.) Carla Kimmel pedig a gazdag férjével érkezik Bécsbe, és úgy alakul, hogy együtt kell dolgoznia Patrickkel. A regény nem lenne teljes, ha nem derülne ki Carla múltjából is néhány sötét folt, de...

Ha valaki azt gondolja, hogy ez is egy újabb klisékkel teletűzdelt romantikus történet, az nagyot téved. Tény, hogy az alapszituáció már-már unalomig ismételt, a kortárs romantikus irodalomban ugyanis annyi sötét múlttal rendelkező karakter van, hogy egy pszichológus egész élete kevés lenne a traumák feldolgozásának segítésében, azonban a karakterkidolgozás mesteri, és hihetetlenül életszerű. Nagyon szerettem a könyvben, hogy senkit és semmit nem akart idealizálni, a karaktereknek nem csupán jellemük, hanem motivációjuk is van, amelyet ki is fejt a könyv. A Reményszimfónia a romantikus regény elemeit ötvőző fejlődésregény, amely alatt végig zongoraszót hallani. Minden oldalon érezni, hogy az írónő nem csupán a karaktereire fordított különös gondot, hanem a cselekmény aprólékos kibontására is. 

A regény ugyanis nem csupán a karakterábrázolás szintjén maradt mindvégig hiteles, mivel minden apró momentum, ami a regényben megjelenik, végig életszerű. Azok, akik nagy, már-már a hollywoodi  romantikus filmekben megjelenő gesztusokra várnak, ne olvassák el ezt a regényt, ugyanis a Reményszimfónia hitelességét épp az teszi még erősebbé, hogy a szereplői éppen úgy viselkednek, ahogyan mi is tennénk. 

És még hosszasan sorolhatnám, miért jó regény a Reményszimfónia. A szöveg végig koherens, a dialógusok élvezetesek, a cselekmény folyton mozgásban van, kicsit olyan, mint egy tökéletes zongoradarab, a ritmusát is ehhez tudnám a legjobban hasonlítani, soha nem csordul túl, viszont mindvégig érzelmes marad, egy meghatározott ívben halad a végkifejlet felé, az írónő remekül adagolja az információkat, a lelki folyamatokat hitelesen és részletesen ábrázolta.

A Reményszimfónia tehát egy olyan regény, amelyre már nagyon nagy szüksége volt a romantikus irodalomnak ahhoz, hogy megmutassa, képes az alapeszköztár felhasználásával újat, emlékezeteset alkotni. Sienna Cole rengeteg kortársa számára remek példa lehet, könyveinek méltó helye van a sikerlistákon. Nem csupán azt mutatja be, hogy két ember hogyan talál egymásra, hanem azt is, hogy a művészeteknek milyen jótékony hatása van, hogy miképpen segíthet feloldani a bennünk rejlő gátakat, kifejezni az érzelmeinket, és lehetőséget ad az új életre, a kiteljesedésre is.