Nem is adhatnék frappánsabb címet ennek a bejegyzésnek (ha már egy elképzelt könyvet írok.) Véget ért ugyanis egy rendkívül hosszú és stresszes fejezete az életemnek, új munkahelyem lett, megszereztem a diplomámat, és sok új dolog elkezdett komolyabban foglalkoztatni. Éppen ezért az utóbbi időben a blogon is számos változás történt. Hogy mi vár ránk a jövőben, ezt szeretném most elmondani nektek. Szó lesz olvasásnépszerűsítésről, a YouTube-ról, és még sok, fontos dologról. Személyes tartalommal fűszerezve.


Az elmúlt egy évem rendkívül megfeszítő volt. A munka és az egyetem mellett nem nagyon maradt időm másra, és ez rendkívül megviselt. Ahogy teltek a hónapok, és 2019 egyre gyorsabban pörgette a napjait, egyre jobban elfáradtam, egyszerűen elfogyott az energiám. Nem tudtam száz százalékot nyújtani sehol, ami annyira kiborított, hogy egy idő után már nem is akartam semmit csinálni. (Vagy Micimackót idézve a semmit akartam csinálni.) Persze a nagybetűs felnőttélet ezt nem engedi, főleg a diploma küszöbén, így aztán szépen lassan megváltam mindentől, ami eddig örömet okozott. Az olvasástól, az írástól, és a blogos jelenlétem is a minimálisra csökkentettem.




És ennyi elég is a magánéletemből, ugyanis a blog is jelentős változások irányába lépett. Most, hogy új domain nevet és kinézetet kapott, elkezdtem rendszerezni és átcsoportosítani az elmúlt közel négy év tartalmait. Hosszú folyamat, és még nincs is vége, de legalább nyomon követhetem, honnan indultam, és mennyit fejlődtem.

A fejlődés egy véget nem érő folyamat. A legutóbbi YouTube videómban beszéltem az Egy elképzelt könyv hitvallásáról, amelyet ha röviden meg kell itt fogalmaznom, ez lenne: 

Teret kell adni az irodalomnak és a kultúrának. Olyan teret, amelyben mindenki közérthetően, és direkt módon értesülhet az irodalmat és a kultúrát érintő  témákról és kérdésekről, kifejtheti véleményét, és együttes erővel tovább gyarapíthatjuk a gyökereinket.

Nem tudtam kevésbé teátrálisabban megfogalmazni. De mit is jelent ez? Hogy a blog, ahogyan talán az elmúlt félév során már megtapasztaltátok, sokkal tágabb kontextusban beszél majd az irodalomról, hiszen számos olyan téma és probléma van, amelyről muszáj beszélgetnünk. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem írok több könyvrecenziót, sőt! Végre megszabadultam az államvizsga nehézségeitől, és az új munkámban több szabadidőm van, így az elmúlt fél év során összegyűlt könyveimet végre elolvashatom. Vettem egy pár könyvet az Ünnepi Könyvhéten is, a videó második felében megmutatom, miket.



És ha már a videóknál tartunk. A jövőben szeretnék sokkal nagyobb energiát fektetni a YouTube-csatornámba, több ok miatt is. Egyrészt azért, mert ezen a területen rengeteget lehet és kell még fejlődnöm, ami új kihívást és örömet okoz, másrészt pedig azért, mert vannak olyan, eddig szövegesen megfogalmazott témák, amik képekben, videókban sokkal átélhetőbbek.

A YouTube csatornán rendszeresebben jelennek majd meg tartalmak, három főbb témában:


  • Irodalomóra+: különböző segédletek és kötelezők értelmezései, valamint minden, ami az irodalomórával vagy oktatással kapcsolatos,
  • Kultúrvlog: ezek többnyire beszámolók lesznek különböző kulturális eseményekről, esetleg olyan utazásokról, amelyek során én magam is egy új kultúrát ismerek meg,
  • Szórakozás: ennek a témakörnek még nem adtam nevet, a lényege, hogy kicsit humorosabban közelítsünk meg egy adott irodalmi vagy kulturális témát (esetleg görbe tükröt állítsunk?)
Továbbra is a blogon olvashatjátok majd az általatok is kedvelt témákat (bár néha azért a YouTube-on is kaphattok belőle)
  • Interjúk,
  • Könyvajánlók, értékelések,
  • Vitaindító írások
Az Instagramon a művészi vénám bontakozik ki továbbra is, ott jelenleg a 365 haiku kihívás mellett azon dolgozom, hogy egy élvezhető, esztétikus feed jelenjen meg a kíváncsi szemek előtt. Szeretnék több jobb minőségű saját fotót minden közösségi médiafelületemre, dolgozom rajta :)

ÉS MÉG MIELŐTT VÉGLEG MEGUNNÁTOK EZT A CIKKET, felhívom a figyelmeteket egy július 1-től induló kihívásra.

2019. július 1. és augusztus 31. között zajlik majd az #olvassunkkötelezőt kihívás. Ennek az a lényege, hogy 8 hét alatt elolvasunk 4 középiskolai kötelező olvasmányt, amelyek dátumra lebontva a következők:

A kihívás 4 egyszerű lépésből áll:

  1.  Elolvasod a könyvet a megadott határidőig.
  2.  Csatlakozol az Egy elképzelt könyv Facebook csoportjához, ahol mind a 4 könyvről írsz egy bejegyzést olvasásélményedről.
  3.  Megoldod az adott könyvhöz tartozó egyszerű feladatot.
  4. Szavazol a legjobb kötelező olvasmányra EZEN A LINKEN.
(+1. Megosztod a barátaiddal is ezt a remek kihívást.)

Nem húzom tovább ezt a bejegyzést. Sok dolog áll még előttünk, és sok téma, amiről beszélnünk kell. Olvassunk, gondolkodjunk és beszélgessünk továbbra is együtt! Csak rajtunk múlik, hogy a kultúra merre halad tovább...





0 Megjegyzések