KÁNONTÖRÉS! A Kik vagytok ti? vitáról

Írta: - július 24, 2019

Már egészen első osztályos korunktól fogva belénk égetik az irodalom órákon, hogy azok az írók, költők, akikről tanulunk, szentek és sérthetetlenek. Kérdések nélkül biflázzuk be az alkotói életrajzokat és elemzéseket, sokszor fel sem fogjuk, miről is szól a vers, amit meg kell tanulnunk, arról nem is beszélve, hogy a kötelező memoriterek emberek ezreitől veszik el a kedvet a versolvasástól, a versek élvezetétől. Na, de mi történik akkor, ha valaki más perspektívából vizsgálódva provokatív kérdésekkel világít rá a magyar irodalmi kánon hibáira, kétes pontjaira? 

Arató László egy hosszú Facebook bejegyzésben bírálta Háy János Kik vagytok ti? című könyvét.
Arató legnagyobb problémája, hogy a műben számos pontatlan állítást talált, és hogy a könyv alapvetően az életrajzokra és nem művekre összpontosít. A kötet körül kipattanó nézeteltérés szerintem egy alapvető problémából indul ki, nevezetesen abból, hogy a kánontörés még mindig az irodalom egyik legfőbb bűnének minősül.

A kötelező irodalom kérdésköre világít rá a legjobban arra, hogy az irodalomoktatás mennyire nem képes haladni a korral,  számos mű ugyanis elavultnak számít, és a mai magyar irodalomoktatás egyáltalán nem, vagy csak alig szán időt arra, hogy megismertesse a diákokat a kortárs irodalommal. A szakma és a társadalom is számos fórumon fejtette már ki a véleményét a jelen helyzetekről és az esetleges megoldási kísérletekről, így hiánypótlónak számít Háy János Kik vagytok ti? című kötete, amely újradefiniálja a kötelező irodalomról és a magyar kánonról alkotott képünket. 

Ahhoz, hogy ezt megtehesse, nyilvánvalóan ki kell szakadnia az eddigi konvenciókból, és egy sokkal merészebb, provokatív hangnemben bírálni a szerzőket, és műveiket. Népszerűségének épp ez az egyik oka, hiszen számos műről ki meri jelenteni, hogy rossz, alkotóiról pedig hogy túlértékeltek, eszméik elavultak, stb.

Gondolkodjunk egy kicsit tágabb kontextusban! Ez elsődlegesen ugyanis egy szakmai vita, amelynek a legtanulságosabb pontja, hogy a történetmesélés és a műértelmezés nyílt konfliktusba került. Arató életpályája arra épült, hogy a szerzői életművek helyett a művekre helyez nagyobb hangsúlyt. Ezzel szemben az a helyzet, hogy azok a generációk, amelyek elsődleges forrásként az internetet használják a tanuláshoz, és szabadidejük jelentős részét a közösségi médiafelületeken töltik, másképpen viszonyulnak  az irodalomhoz is. Egyrészt, a hagyományos nyomtatot könyvek már sokkal kevésbé kötik le őket, mivel az olvasás alapvetően egy ingerszegény tevékenység, főként azok számára, akik már egészen kis koruktól fogva elsődlegesen audiovizuális tartalmakat fogyasztottak. Másrészt, ha megfigyeljük a fiatal kortárs alkotók életpályáját, láthatjuk, hogy sokkal nagyobb népszerűségnek örvendenek azon szerzők, akik személyesebb tartalmakat is megosztanak, vagyis ahelyett, hogy többoldalas értekezéseket tesznek közzé egy-egy művük értelmezéséről, inkább kontakust teremtenek az olvasóikkal a különböző közösségi felületek segítségével. A kontaktus kialakítása nem jöhet létre egy narratíva megalkotása nélkül, ez az újfajta személyesség pedig a klasszikus hagyományok között értelmezhetetlennek tűnik.


Ez Arany vagy Petőfi idejében még elképzelthetetlen volt, a költő ugyanis kiemelkedett a tömegből, és elsődlegesen irányítani akarta azt, nem eggyé válni vele. Az önkéntes zárkózottság aztán a magát az irodalmat is bezárta, az irodalmárok, majd később a politika kialakította a maga kánonját, amit megkérdőjelezni, vagy akárcsak más szemszögből megvizsgálni egyáltalán nem, vagy csak kivételesen ritka alkalmakkor lehetett. 

Visszakanyarodva a Kik vagytok ti? körül kialakult vitára, több dolgot is megfigyelhetünk (függetlenül attól, hogy Arató egyébként jól mutat rá bizonyos tények téves bemutatására.)

  • Az irodalmi misztifikáció megtörni látszik. Ez már egyfajta kánontörés, hiszen a magyar irodalom eddig bírálhatatlan nagy alakjai megkérdőjeleződtek a műben. 
  • A kötet remekül rámutat arra, hogy épp mint a prózában, a lírában is vannak olyan elavult művek és szerzők, akik a mai kor mai személvel olvasva már egyáltalán nem relevánsak.
  • Az irodalomoktatás válsága több fronton is erősödni látszik. A tanároknak ugyanis már nem csak a kötött tanrenddel és az elavult kötelező olvasmányokkal kell megküzdeni, a diákok ugyanis már alapvetően nem kötődnek a hagyományos nyomtatott szövegekhez. 
  • A műértelmezés képességének  és lehetőségeinek válságát is megfigyelhetjük. (Nem csak az iskolákban.) Az ugyanis, hogy a vélemény kiszorítja a tényeket, valamint hogy az iskolákban többnyire csak egyféle műértelmezés elfogadott, épp az ilyen vitaindító, újszerű gondolatokat szorítja ki az irodalmi diskurzusból.
  • Az, hogy az irodalom alapvetően egy szűk diskurzust folytat, szintén kiszorítja az újítást a diskurzusból.
Összegezve tehát, Háy János könyve annak minden problémája ellenére hiánypótló és fontos mű. Éppen azért, mert ez az diskurzus létrejöhetett, és egy nagyobb, szélesebb körben is beszélhetünk a magyar irodalmat és irodalomoktatást sújtó súlyos kérdésekről. Talán több ilyen mű lehet a kulcs ahhoz, hogy az elavult ideológiákat felfrissítsük, hogy az irodalom képes legyen a megújulásra.



Olvasd el ezeket is!

0 Comments

Szólj hozzá!

Számít a véleményed! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót!