Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az Elektronikus állam nem a szokatlan könyvformátum és az elképesztő illusztrációk miatt keltette fel a figyelmem. Grafikusnak tanultam, ezért nem csoda, hogy odáig vagyok a szép könyvborítókért, a látványos és modern illusztrációkért pedig még jobban.  Egy klasszikus történetnek és egy modern kötetnek is meg lehet találni a hozzá illő stílust, amivel kifejezőbb lesz és szemet gyönyörködtetőbb úgy, hogy nem veszi el az olvasástól a figyelmet. De miért beszélek erről, ha az Elektronikus állam esetében is ez a helyzet?


Művésznek lenni nem feltétlenül könnyű lenni manapság, főleg ha nem vagy befutott freelancer, vagy nem egy nagy cégnél dolgozol, mint grafikus és így tovább. De a remény hal meg utoljára, ha elég ügyes vagy és sokan szeretik a munkád, még összegyűjtheted egy könyvben az összetartozó rajzaidat, hasonlóképpen mint a mai webcomic készítők. Egy könyv tele concept artokkal igazi nyálcsorgatásra ad okot, hiszen gyönyörű rajzok és festmények vannak bennük, mind kézzel fogható formában. Simon Stålenhag továbblépett ezen és a concept artjaihoz egy egész történetet kapunk. 

A '90-es évek Amerikájában járunk, és a képek, amiket kapunk, mind statikusak, a festmények és a történetfoszlányok is. Michelle utazását követjük és lassan kibontakozik előttünk, hogy honnan hova megy, milyen volt az élete és milyen a világ most. Nem mond el mindent, bizonyos részleteket okosan megtart magának és így húzza be magával az olvasót, okosan nyitva hagyva kérdéseket.

Az alternatív múltban megjelenő Sentre készülék nem új ötlet, nem csak animékben, de már a saját valóságunkban is találkozhatunk hasonlóval, a VR készülékkel, ami kiszakít minket az életünkből és egy elektronikus térbe helyezi a tudatunk. A történetbeli Sentre-k konkrét működéséről és mibenlétéről nem kapunk konkrét leírásokat, talán azért, mert Michelle sem tudja ezek hogyan működnek igazán és mit tapasztalhatunk meg velük. De azt megtudhatjuk, hogy a háborúval és ezekkel a készülékekkel tönkrement egy civilizáció és minden csak a régi mása önmagának, míg a távolban hatalmas, groteszk építmények állnak.


A szavakkal és a digitális ecsettel lefestett képek felkavaróak. Az emberek egymástól külön, mégis egy masszába összeolvadva szakadtak el a valóságtól és társaiktól. Rémisztő nézni, ahogy a függőség mindenki fölött átveszi a hatalmat és lassan magukról mit sem tudó porhüvellyé válik mindenki. Ismerős a szituáció? A mai napjainkban is ezzel találkozhatunk, csak éppen a telefonunk képernyője ránt így magunkhoz minket, talán csak nem ennyire szélsőségesen. 

Ami számomra elképesztően remekké tette ezt a könyvet, az a szöveg és a concept artok egységet alkotó ereje. Egy általános illusztráció megmutatja, ami a történetben lezajlik pár oldalanként, ahogy a neve is mondja, képpel illusztrálja, mutatja be nekünk a cselekményt. Az Elektronikus államban azonban a szöveg és a képek kiegészítik egymást. Amit nem mondanak el a szavak, azt megmutatja a kép, és amit a művészet nem képes átadni, az le van írva. Ennek a könyvnek nem lenne sok értelme, ha szétválasztanánk őket egymástól. A festmények csak szépek lennének, sokszor visszatérő motívumokkal, a történet írásmódja pedig középszerű lenne. Így együtt azonban hatványozottan képesek átadni azt a nyomasztó hangulatot, amiben a világ már elhagyott, és nem tudhatjuk mi történik ezen a síkon túl mások tudatában. Persze hozzá kell tenni, hogy mindezek a festmények néha hatásvadásznak tűnnek és és a történet melléjük is csak belemagyarázás, de egy ilyen tehetséges művész munkájánál hajlamos vagyok eltekinteni emellett. 

0 Megjegyzések