Hosszabb szünet után úgy döntöttem, hogy visszatérek a blogra, az olvasmányélményeimet ugyanis úgy érzem, könnyebb írásban megosztani. A nagy visszatérés örömére elolvastam Schilli Tímea Szívtükrözés című verseskötetét, amely a Papirusz Book Kiadó gondozásában jelent meg.



A költészet a legintimebb kifejezési forma, hiszen ez ad a leginkább teret annak, hogy a vers írója a lírai én segítségével szavakba öntse érzéseit. Az élet fájdalmai, a múlt sötét titkai, a kavargó érzelmek úgy képesek megjelenni a versekben, hogy a személyesség mellett kitörnek az "én kereteiből" és segítenek általános érvényt adni az érzéseknek, segítenek a kollektív feldolgozásban. Az alapérzelmek, a szerelem, a bánat, az öröm a fájdalom ugyanis mindenki életében jelen vannak, a befogadó, vagyis a vers olvasója így a saját kódexe szerint értelmezheti a versképeket. 

A vers és a költészet célja az önkifejezés mellett az, hogy az érzelmeket egy kollektívan befogadható és feldolgozható szintre emelje. Ez rendkívül nehéz feladat, hiszen az önkifejezési kényszer alapjaiban gátolja meg ezt a folyamatot. Maga a költészetről alkotott definíciónk is rengeteget változott a posztmodern érában, a költőnek ugyanis már egyáltalán nem célja, hogy megváltsa a világot, az lett az elsődleges feladata, hogy a saját érzelmeit kifejezze, feldolgozza. A posztmodern költészet már nem akar túlmutatni önmagán, nem célja az univerzális gondolatok, üzenetek megfogalmazása. 

Éppen ezért a verselemzés is egy teljesen új irányba terelődik. A versek átalakulásával az elemzési módszereknek is át kell alakulnia. A legtöbb kortárs vers teljesen elhagyja a klasszikus formákat, vagy olyan amatőr szinten műveli őket, hogy szigorúan a formát szinte lehetetlen értékelni.

De ha sem a formát, sem az üzenetet nem tudjuk értelmezni, mi marad?

Miközben Schilli Tímea Szívtükrözés című verseskötetét olvastam, végig ezen gondolkoztam. A kötet Schilli Tímea önmagával való küzdelmének lenyomata, amely a versekben is jól visszatükröződik. A versek visszatérő témája a bizonytalanság, az örökös harc azért, hogy helyet találjon magának a világban. A vágyak és küzdelmek kötete ez, amelyet az öt fejezet elnevezése is jól kifejez: Lármázó lélek, Átértékelt világ, A határon innen, Vallomás, Sóhajok. 

A verseken érezni a lélek feltárásának kísérleteit, az egész kötetnek nagyon intim és őszinte hangulata van, és néhány ígéretes költői kép és metafora már sugallja, hogy Schilli Tímea kezdi megtaláni a saját költő hangját, az alkotások többsége azonban még sokszor kiforratlannak, iskolásnak hat, amely gyakran ébreszti a didaktikusság érzését. 

A verselemzés lényege, hogy a verset a saját kontextusából kiragadva egy tágabb univerzumban is értelmezze. Ez a Szívtükrözés esetében is megtörténhet, hiszen olyan általános témákat használ, mint a bizonytalanság, az önkeresés, a versek intim hangvételük ellenére megpróbálnak a költészet hagyományaihoz csatalkozni, amely különösképpen a Határon innen című fejezetben nyilvánul meg, amelyben a magyarságtudat, a közös gyökerek, a legendák, a történelem lenyomatai jelennek meg. Az univerzalitás itt a legerőteljesebb, amely a témaválasztás eredménye.

Ha tehát az új elemzési keretek között szigorúan csak a versek tartalmát vizsgáljuk, a Szívtükrözés az önkeresés folyamatát dokumentálja a maga kendőzetlen őszinteségével, a lélek mélyére hatolva. A kiforratlansága éppen ennek a bizonytalan folyamatnak a lenyomata, az önkeresés közbeni kísérletek a saját költői hang és forma megtalálására. Összességében egy költői pálya bizalommal és lehetőségekkel teli kezdete, amely önmagából kitörve próbál hatni olvasójára.


0 Megjegyzések