Anthony Burgess Gépnarancs című regénye 1962-ben született, azonban ma sem veszített semmit az aktualitásából. A meg nem határozott jövőben játszódó történetről egyáltalán nem lehet röviden beszélni, már csak azért sem, mert a könyv elolvasása és Stanley Kubrick Mechanikus narancs című filmje együttesen mutatja be az Állam az erőszak visszaszorítására bevetett kegyetlen eszközeit, és az erőszak paradox helyzetét ebben a társadalomban, az erőszak ugyanis ebben a világban a méltóság megőrzésének egyetlen eszköze.


 Ez a könyv a rövid terjedelme ellenére egyáltalán nem könnyű olvasmány. Az első oldaltól kezdve megrág minket. Először az orosz szavakkal és szlenggel kevert nyelvezetével. Aztán ahogyan elénk tárja, hogy Alex és bandája milyen kegyetlenkedésekkel szórakoztatják magukat. Aztán ahogy az állam az agymosás eszközét is bevetve próbálja betagolni az egyént a társadalomba. És hogy közben elénk tárul az erőszak paradox szerepe. Az erőszak, amely minden formájában elítélendő, amelyet a fiatalok életvitelszerűen űznek, hogy a gépies, komformista társadalom ellen lázadjanak. Az erőszakot, amelyet az állam is alkalmaz, hogy a szabad akaratot, az emberi méltóságot legyőzve rendelje alá az egyént a társadalomnak. 

A Gépnarancs számos kérdést felvet. Elvehető-e a szabad akarat az egyéntől? Ember maradhat-e az ember, ha már nem tud saját maga döntéseket hozni? Tényleg az agymosás az egyetlen hatékony eszköz az agresszió megfékezésére?

A Gépnarancs azon kevés alkotások közé tartozik, amely a filmváltozatával együtt ad keljes képet a felvetett problémáról. Azokat a kérdéseket, amelyeket Burgess nem válaszol meg, Kubrick egy másik perspektívából feltár, és azok a részek, amelyeket Kubrick hiányosan hagy, a könyvben nyernek igazi értelmet. Ketten együtt alkotnak egy univerzális, és minden korban kurrens képet az erőszak természetéről mind egyéni, mind társadalmi szinten,  és ugyan rendkívül embert próbáló ezt a képet lefesteni és megérteni is, de ha sikerül, rájöhetünk, hogy a legsúlyosabb erőszaktétel nem az, amikor az egyén az méltósága és a szuverenitása érdekében a legösztönösebb reakciókkal küzd önmagáért, hanem az, amikor az Állam az egyént a totális hatalom minden eszközével fosztja meg saját magától.


0 Megjegyzések