Ismerkedek a falakkal. A lakás azon rejtett zugaival, ahová porcicák költöztek. A pókkal, ami már hetek óta figyel mozdulatlan, a hangokkal és az illatokkal, magammal, a világgal. 


Új szavakat tanulok. Újraírom a nappalokat, és éjjel messze menekülök a valóságban. Nagyokat álmodok. Sokáig alszom, hogy még reggel is fürdőzhessek a szabadság mámorában. Aztán mégis fel kell ébredni. A tükörbe nézek, erőt gyűjtök, a napi rutin segít abban, hogy valamiféle rendszer legyen az életemben. Reggeli. Home office. Ebéd. Home office. Vacsora. Könnyed tévézgetés, amíg valami sorozatra el nem alszom. 

Megpróbálok örülni az apró dolgoknak. Például ha írhatok pár sort, vagy ha elolvashatok néhány verset. Vagy ha sikerül magam tartani a napi programhoz. Ha sikerül lekötni az elmém, és egy napra elfelejteni, miért is vagyok bezárva. 

Sokat beszélgetünk egymással. Ő próbál higgadt maradni, és én is. Mindennap hazatelefonálok. Akármit mondunk egymásnak, az a na legmegnyugtatóbb fél órája. De a növényeimmel is sokat csevegek. Különösen nagy szerepe van a természet apró darabkáinak akkor, ha nem mehetsz ki a tavaszba, hogy a friss virágok illatával és napfénnyel vedd körül magad, ha nem húzhatsz túracipőt, ha bezárkózol a falak mögé, hogy a következő tavasszal majd még nagyobbakat túrázhass. 

Meg kell tanulni az új szabályokat. Megismerni a jelen anatómiáját, és mint DaVinci, lerajzolni az izületeit, feltérképezni a teste rejtett porcikáit. Apránként, feloldódni ebben az új helyzetben, felfogni, hogy az időt, amit a sors ránk kényszerített, magunkkal összezárva kell eltöltenünk. Újrafogalmazni, mit is jelent egy kapcsolat. Feltenni a megfelelő kérdéseket magunknak, és Neki is. Megérteni, hogy a család különálló tagok egysége, akiket bizonyos időközönként újra meg kell ismerni. 

Mert ebben a légüres térben mindent olyan magától értetődőnek vettünk. Mindig volt a boltban kenyér, wc papír, mindig ott volt ő, és én, ezért már nem is kellett vele annyit beszélgetni. Zajlott az élet, és a dolgok csak úgy megtörténtek. Valahogy már nem éltük meg a pillanatokat, és most, hogy egy csomó idő ránk szakad, már nem is tudjuk, hogyan kell. 

Ideje újra megismernünk, hogyan is működik a világ.

0 Megjegyzések