Sütő Fanni sokoldalú szerző, aki mind a lírai, mind a prózai műfajokban otthonosan mozog. Fordítókényt is tevékenykedik, blogot vezet, magazint szerkeszt, elkötelezetten harcol az urban fantasy népszerűsítéséért - röviden, volt miről beszélgetnünk az interjúnk során.



Mondj röviden pár szót magadról!

2010 óta publikálok verseket és novellákat antológiákban és különböző magazinokban, angolul pedig 2013-ban kezdtem el írni. Kistarcsán nőttem fel, jelenleg Párizs mellett élek. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol szakán tanultam alap- és mesterképzésen, majd a londoni Roehampton egyetemről szereztem diplomát gyermekirodalom szakon. Szeretem a szépet, de igazat, a hétköznapi tündérmeséket és a különös szókapcsolatokat.

Hogyan szeretted meg az irodalmat? Mikor írtad az első műved?

A családi legenda úgy tartja, hogy még egész kicsi voltam, amikor a nagymamám azt mondta nekem, hogy „Tünemény!” én meg rávágtam, hogy „kemény!” Szóval alig tanultam meg beszélni, már rímeltem. (Ezt mindenhol elmesélem, hátha egyszer bekerül az irodalomkönyvekbe :D  Csak viccelek.) Egykeként nőttem fel, de mindennél jobban utálok unatkozni, szóval kellett valamit találni, amivel el lehetett engem foglalni. A kettes számú családi legenda szerint azért tanítottak meg a szüleim viszonylag hamar olvasni, mert reklamáltam, hogy a napi egy felolvasott esti mese nem elég, és saját kezembe akartam venni a dolgokat. Ez egyébként a mai napig jellemző rám, mármint az, hogy elég türelmetlen vagyok, és az, hogyha akarok valamit, nem várok másokra, hanem elkezdek tenni az ügy érdekében.

Általánosban kezdtem el írni kis verseket, „rádióműsorokat,” amiket kazettásmagnóval vettem fel, írtam egy egyoldalas Knight Rider fanfictiont meg csináltam magamnak Sailor Moonos magazint. Mindig arra vágytam, hogy szórakoztasson valaki, de rá kellett jönnöm, hogy azt a fajta szórakozást, amit szeretnék, csak én tudom megadni magamnak, szóval így kezdődött minden J

 Mind a lírai, mind a prózai műfajokban otthonosan mozogsz. Melyik áll közelebb a szívedhez? Tudsz rangsorolni?

Mostanában egyértelműen a próza. A lírának valahol az elvárása, hogy az ember önmagáról, az érzéseiről írjon, ezt meg mostanában nem szeretem. Még mindig írok verseket, de inkább gondolatokat, koncepciókat járok körbe, vagy egyszerűen játszom a szavakkal.
Hangulatokat szeretek festeni, az életem során elraktározott kis szilánkokból új egészet építeni, gondolatokat körüljárni. Mostanában ezt prózában tudom jobban megtenni.


 Fordítóként is tevékenykedsz. Mi a legnagyobb kihívás benne? Igaz, amit Kosztolányi mond: „A fordítás mindig ferdítés is?”

Többféle kihívással is találkozom. Néha elég rossz szövegek kerülnek a kezem alá, aminek az eredeti nyelven sem ártott volna egy szerkesztői gyomlálás. Kénytelen vagyon némiképp feljavítani a szöveget fordítás közben, mert ha a végtermék olvashatatlan, azt a fordító hibájának fogják elkönyvelni. Nyilván nem átírásról van szó, csak a mondatok megregulázásáról, hogy a végeredmény élvezhető legyen.

A másik főbb kihívás, hogy a nyelv két fő elemből áll, ezek a forma és a tartalom. Fordításnál sokszor választanunk kell, hogy mihez maradunk hűek. Verseknél szeretek a formának engedni, ha az nem megy a jelentés rovására. Minden egyes ilyen döntést esetről-esetre hozok meg. Elkezdtem fordítani például W. H. Auden As I Walked Out One Evening című művét, ami az egyik kedvenc szerelmes versem. Viszont az angol nyelv teljesen más szerkezetű, rövid, pörgős szavakkal dolgozik, míg magyarban legtöbbször hosszabbak a szavak. Egyszerű példa a walk egy szótag, a séta már kettő. Ezért ha a fordításnál ragaszkodnék az eredeti szószámhoz vagy a képek egy részét veszteném el, vagy archaikusnak hatna a vers, például ha az „és” helyett minding „s”-t használnék, ha a „régi” helyett azt mondanám, hogy „ó”. Nem mondom, hogy a szószámot, ritmikát előtérbe helyező fordítások rosszabbak, de nagyon fontos, hogy a fordító tudatos döntéseket hozzon. Az UniVERSum angol költészettel foglalkozó podcastomban, (ami most a kaotikus helyzetre való tekintettel kicsit szünetel, de mindenképpen visszatérek majd vele) mindig szoktam a fordítás kérdéseiről is szót ejteni.

 Ha megnézzük a munkásságodat, észrevehetjük, hogy vonzódsz a lovecrafti világhoz, szerkesztője vagy például a The Black Aether Magazinnak és hírportálnak, de a műveidben is megidéződik a hatása. Honnan ez a vonzalom?

Poe-t és Lovecraftot végzősként ismertem meg, és megérintett a furcsa, sötét világuk. Lovecraft azt mondta „Az emberiség legősibb és legerősebb érzése a félelem, a legősibb és legerősebb félelem pedig az ismeretlentől való rettegés.” Én nagyon sok mindentől szoktam félni, szorongani. Nem szörnyektől vagy az űr mélyéről érkező rettenettől, hanem hétköznapi, emberi dolgoktól, ezért nagyon együtt tudok érezni ezzel a gondolattal. A félelem jó üzemanyaga lehet a művészetnek, akkor is, ha az ember nem horrort vagy rémtörténeteket ír.

A másik dolog, ami érdekes számomra a lovecrafti világban az a hangulatteremtés, világépítés, amit akkor is érdemes tanulmányozni, tanulni belőle, ha az ember más műfajban ír.

Igazság szerint íróként a választott műfajaim inkább az urban fantasy / mágikus realizmus / cuki, bekuckózós YA (bár ebből még nem sokat látott a nagy közönség), de azért időnként megpróbálkozom a rémtörténetekkel, de szerkesztőtársamnak, Tomasics Józsefnek valószínűleg igaza van, amikor azt mondja, hogy túl kedves vagyok, ahhoz, hogy igazán kibabráljak a szereplőkkel.

A legújabb köteted, a Csudapest világvége is az urban fantasy zsánerében íródott. A könyvben verseken, novellákon keresztül mutatod meg Budapest eddig rejtett oldalát. Mi volt az alapkoncepciód?

A kötetben található műveket 2013 és 2019 közt írtam, most csupán annyi dolgom volt, hogy adott témák köré rendeztem őket. A budapesti urban fantasy az, amiben leginkább otthon érzem magam, illetve ami magyar viszonylatban kicsit talán különlegesebb. Pont a kijárási korlátozás alatt jött ki a kötet, így reméltem, hogy az olvasók, ha gondolatban is, kicsit kiszabadulhatnak a négy fal közül, és bejárhatják ezt az ismeretlen-ismerős várost.

Ha már az urban fantasyt, és a lovecrafti világot emlegetjük, milyen a zsáner helyzete jelenleg Magyarországon? Mit gondolsz, hogyan lehetne népszerűbbé tenni?

Az itthoni piac nehézsége az, hogy iszonyat pici, nem fér el benne annyi minden, ráadásul van egy elég erős polarizáció zsáner- és szépirodalom között. Urban (vagy csak sima) fantasy műfajban bár születtek jó könyvek, nem kapnak túl nagy hangsúlyt. Bloggerként igyekszem megtenni a tőlem telhetőt, Szimplán Mesés interjúsorozatomban beszélgettem több a zsánerben íródott műről is, például Kleinheincz Csillával, László Zoltánnal vagy Virág Emíliával. Nem tudom, hogy „hivatalos” helyekről várhatunk-e a közel jövőben elismerést / támogatást, ezért szerintem részben az olvasók / írók/ bloggerek feladata, hogy alulról szerveződve beinduljon valami. Vannak remek Facebook csoportok, mint a FIÓK vagy a NASI, ami a spekulatív irodalommal foglalkozik, illetve mi a TBA-nál igyekszünk megtenni, minden tőlünk telhetőt, hogy aktivizáljuk a rémirodalmas közeget. Ezek mind önerőből és lelkesedésből beindított dolgok, szóval mindenkit bátorítanék, ha van egy ötlete, ne habozzon, vágjon bele!

Párizsban élsz, és két nyelven alkotsz. Ez a különleges helyzet okoz-e bármilyen nehézséget?

Igazából bárhol is vagyok, leginkább a fejemben élek. Néha amikor a párizsi tömegközlekedésen zenét hallgatok, olvasok vagy csak a gondolataimba mélyedek, és valaki megszólal mellettem franciául, jól meglepődök, annyira a magyar / angol gondolataimba merülök.

Annyi „nehézséget” okoz csak, hogy a külföldi barátaim szomorúak, hogy nem olvashatják a magyar írásaimat. Saját műveket fordítani nagyon ritkán van türelmem, mert általában okkal „jönnek” az ötletek magyarul vagy angolul, amikor ugyanazt a történetet kell egy másik nyelven visszaadnom, unatkozom.

Illetve hát a hosszabb lélegzetvételű műveket, regényeket jellemzően angolul írok, mert tudom, hogy úgy van több esélyük. Ez valahol elszomorít, mert úgy érzem, hogy tíz év kemény munkájával azért itthon valamennyire már sikerült megismertetnem a nevem, angolul majd kezdhetem újra elölről.

Mi az írói hitvallásod? Mi az az üzenet, amit a műveid segítségével közvetíteni szeretnél?

Szeretnék minőségi szórakoztató irodalmat írni. Rég letettem arról, hogy bekerüljek a magyar szépirodalom panteonjába, pedig tíz évvel ezelőtt erről álmodtam. Az angolóráimat azon az elven tartom, hogy tanuljunk valamit, de azért érezzük jól magunkat, nevessünk is kicsit. Az írásaimban ez pont fordítva van: érezzük jól magunkat, nevessünk, de azért tanuljunk is kicsit. Remélem, az olvasók magukkal visznek valamit a történetből. Nekem az életem nehéz helyzeteiben sokat segít, ha egy verssorra vagy dalszövegre gondolok, vagy egy szereplőre, aki hasonló cipőben járt.
Azt hiszem, nekem az empátia és az érzékenység a szuperképességem és a kriptonitom. A segítségével tudok megérteni másokat, és hiteles karaktereket rajzolni. Ennek viszont az az ára, hogy sokkal jobban magamra veszem mások érzéseit, problémáit, rengeteget szorongok olyan dolgokon, amin mások nem. Az együttérzés segít kitekinteni saját létezésünk falai mögül, segít megérteni, hogy mindannyian mások vagyunk, és mégis nagyon hasonlóak. Ezt a gondolatot szeretném az írásaimban átadni.

Mit gondolsz, van olyan tanács, amit kezdőként érdemes megfogadni? Ha igen, mi az?
Írós tanácsaimat elég kompakt módon összeszedtem ebben a bejegyzésemben, illetve ebben a vicces-mérges posztban. Kiemelném a számomra legfontosabb hármat:
  • Írj! Nagyon evidensnek hangzik, de nem mindig az. Én is hajlamos vagyok abba a csapdába esni, hogy a fejemben „mozizok” egy sztoriról, csinálok neki Pinterest albumot meg Spotify playlistet, fecsegek a barátaimnak a szereplőkről, de magát a történetet nem írom meg. Pedig, hogy gimis irodalom tanárnőmet idézzem, Fancsika lehet ezer jó ötlet a fejében, senki nem tudja őket elolvasni, csak ha le vannak írva.
  • Olvass sokat, nézz filmeket, hallgass népmeséket/ legendákat! Vagyis csinálj bármit, ami történetekkel, meséléssel kapcsolatos, mindentől gazdagodsz.
  • Légy kedves! Légy kedves a kritikusaiddal, a többi íróval, a kiadóddal, a trollokkal. Sose tudhatod, másban belül mi játszódik le. Azon, hogy ők mit tesznek, mit gondolnak, nem tudsz változtatni, csak a saját reakcióidon. Ennél is fontosabb, hogy légy kedves magaddal. Ne ostorozd magad, mert nem írsz eleget, nem írsz elég jól, stb. Ha kitartó vagy, előbb utóbb célba érsz!

 Mik a jövőbeli terveid?

Szeretnék befejezni legalább egyet a sok félkész/készülő regényem közül. Ha végre sikerülne megtörni az átkom, hogy képtelen vagyok befejezni dolgokat, és nekilátnék, akkor lenne négy-öt kész angol kéziratom. A Csudapest világvége jó fogadtatása után, úgy látom, van igény a magyar urban fantasyre. Természetesen ilyen történet is van a tarsolyomban, szóval szeretnék egy regényhosszúságú történetet írni egy elvarázsolt alternatív Budapestre.

Fannit megtalálod a FACEBOOKON, a blogján, amely az INK, MAPS AND MACARONS nevet viseli, a TWITTEREN és a PINTERESTEN is, ahol rengeteg vizuális regénytervet is megoszt az olvasókkal. Ha pedig a CSUDAPEST, VILÁGVÉGE érdekel, keresd a MOLYON és a GOODREADS-en!

Tetszett a bejegyzés? További tartalmakra vágysz? Kövess Facebookon Instagramon,  YouTube-on és Twitteren!

Lennél a mecénásom? Hívj meg egy kávéra Patreonon! 

0 Megjegyzések