Advertisement

Main Ad

"Írni csak őszintén, lecsupaszodva, minden hamisságtól mentesen érdemes" - interjú Palencsár Ibolyával

Az írói pályán elindulni és érvényesülni egyáltalán nem könnyű. Ma már nem elég egy jó mű, ha a megfelelő marketing hiányában nem tud eljutni az olvasókhoz. Bemutatkozó interjúsorozatomban olyan alkotókat mutatok be, akiket ugyan még nem ismerünk, mégis érdemesek a nagyobb figyelemre. Ma Palencsár Ibolya válaszol kérdéseimre.



Mondj röviden pár szót magadról!

Tiszavasváriból, egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosból származom, ahonnan 26 éves koromban költöztem Budapestre, végül nem messze a fővárostól egy csendes kis faluban telepedtem le a férjemmel. A közigazgatásban dolgozom, a hétköznapokban létszámgazdálkodással foglalkozom, az írást, mint hobbit, a szabadidőmben művelem.

Van olyan téma vagy műfaj, amit különösen kedvelsz?

Kedvenc témám nincs, bármiről szívesen olvasok, ha megfelelően van „tálalva”.

Ha kikapcsolódni vágyom, leveszek egy könyvet a polcról, általában prózát választok, abból is inkább egy regényt. Ennek egészen egyszerű oka van: a nagyobb terjedelmű írás egy több napig tartó kaland ígéretét hordozza magában. Ezt érzem akkor is, amikor leülök írni, a prózában az embernek lehetősége van kibontakozni, saját kedvére szövögetni a szálakat, szabadon engedni a fantáziáját, egy regény írása közben világokat, életeket lehet teremteni.

Ugyanakkor a másik nagy szerelmem a vers, ami egy sokkal kötöttebb műfaj, de számomra éppen ez a különlegessége.  A versben nincs lehetőség mindent elmagyarázni az olvasónak, néhány szóba sűrítve kell életre kelteni a gondolatokat, érzéseket úgy, hogy a másik fél is értse mit is szeretnénk mondani. Nagyon szeretem a rövid költeményeket, amik pár tökéletesen összeválogatott szóval meg tudják érinteni a lelkem.

Hogyan szeretted meg az irodalmat? Mikor írtad az első műved?

Nem tudom felidézni a folyamatot, nem erőltette senki, gyermekkoromtól kezdve ösztönös bennem a könyvek iránti rajongás. Az első, amit elolvastam Astrid Lindgren Mio, édes fiam című meseregénye, ami meghatározó olvasmány volt számomra.

Az első versemet a kutyámról írtam harmadik osztályos koromban, aztán tizenévesen elkezdtem naplót írni, de végül a versírás volt az, amit hosszú éveken át folyamatosan műveltem a hétköznapokban. A versekkel mindig is különös kapcsolatom volt, általános és középiskolás koromban rendszeresen szerepeltem szavalóversenyeken és ezzel párhuzamosan a saját szerzeményeimmel, különböző irodalmi pályázatokon vettem részt.

Érdekes, hogy olvasóként mindig is rajongtam a prózáért, szerzőként viszont,  csak néhány évvel ezelőtt fedeztem fel a szépségét, de azóta sem tudok betelni vele.

Honnan inspirálódsz? Kik a kedvenc íróid, költőid?

A természet közelsége és szeretete meghatározó az életemben, hihetetlen energiákat nyerek belőle. Ha elég időt töltök el a természetben, lecsendesedik a lelkemben a hétköznapok zaja és képes vagyok meghallani azokat a tiszta, élettel teli gondolatokat, amik mélyen bujkálnak bennem. Van úgy, hogy nem megy az írás, olyankor kifekszem a diófa alá, a két kutyám a lábamhoz gömbölyödik, és csak arra figyelek, hogyan játszik a nap fénye méregzöld levelek mögött. Így született a Kacajfalvi kutyakalandok című meséskönyvem is.

Wass Albert pontosan úgy ír a természetről, ahogyan én is látom azt, ezért az ő könyvei mindig nagy hatással vannak rám.

Emellett az írásaim a hétköznapi emberek hétköznapi problémáiról szólnak, igazi, életízű történetek, valószínűleg ezért állnak nagyon közel a szívemhez Szabó Magda könyvei is. Csodálom, ahogyan az emberi sorsokról, érzésekről ír, nagy hatással van rám az a kifinomult szépség, ami annyira jellemző az írásaira, mindig elcsodálkozom azon, hogy lehet annyi érzést belesűríteni azokba az apró, fekete betűkbe. Mivel Budapesten dolgozom, napi szinten van szerencsém a BKK járatain utazni, ami tárháza a témáknak. Néha elég elkapnom egy szomorú pillantást a villamoson, vagy egy párbeszédet a metrón és már el is indul a fantáziám.

Mi volt a legnagyobb akadály, amellyel íróként valaha szembe kellett nézned? Mennyire volt nehéz elindulnod az írói pályán?

Saját magam. A legnehezebb az volt, hogy kiálljak a világ elé és azt mondjam: tessék, ez vagyok én! Ahogy már említettem, hétköznapi emberekről írok, vannak, akik magukra ismernek a történeteimben, a szereplőkkel azonosulva megélik, megértik a kínos, elfojtott érzéseiket is. Vannak azonban olyan olvasók, akik velem azonosítják a főszereplőt, több ismerősöm például aggódva hívott fel, hogy megkérdezze, tényleg elváltam-e.

Szándékosan feszegetek kellemetlen kérdéseket, mint például a Dac című regényemben a meddőség érzékeny témakörét, ami rajtam kívül több ezer nőt érint Magyarországon, mégis kevesen beszélnek róla. Viszont azzal, hogy én megtettem, fel kellett vállalnom a kapcsolódó kínos helyzeteket is.

Miután eldöntöttem mit akarok, már nem volt nehéz elérni a célom. Ahogy a legtöbb kezdő író, én is arról álmodoztam, hogy majd felfedez egy hagyományos könyvkiadó, több helyre el is küldtem a kéziratomat. Azonban hiába tartották egyedinek, kiadásra alkalmasnak, nincs nevem a könyvpiacon, így semmi garancia nem volt arra, hogy a kiadásba fektetett pénzük megtérül. Át kellett volna vállalom a költségek egy részét, ezért végül úgy döntöttem, ha már fizetnem kell érte, hadd legyek a magam ura, így inkább a magánkiadást választottam.

Mi az írói hitvallásod? Mi az az üzenet, amit a műveid segítségével közvetíteni szeretnél?

Írni csak őszintén, lecsupaszodva, minden hamisságtól mentesen érdemes, különben nem lesz hiteles a végeredmény. Nem kívánok üzenetet közvetíteni, mert hiszem, hogy az értő olvasó megtalálja a sorok között a számára értékes gondolatokat.

Mit gondolsz, van olyan tanács, amit kezdőként érdemes megfogadni? Ha igen, mi az?

Ne szaladjunk fejjel a falnak! Az ember szinte extázisba esik, mikor a kézirat végére odateszi a pontot, pedig a munka oroszlánrésze csak utána következik. Rá kell szánni az időt a szöveggondozásra, meg kell keresni azokat a szakembereket, akik hathatós segítséget tudnak nyújtani ebben, hiszen a nevünket fogja viselni az a könyv, legyen minden szempontból olyan minőségű, amire egész életünkben büszkék lehetünk.

Mik a jövőbeli terveid?

Az idei évben három tervet szeretnék megvalósítani: az egyik, hogy elkészítsem a honlapomat, de addig is folyamatosan ellássam a szerzői Facebook oldalam követőit friss olvasnivalóval; a másik, hogy a jelenleg e-könyv formátumban kapható Kacajfalvi kutyakalandok című meséskönyvem, a nagy érdeklődésre való tekintettel, nyomtatásban is megjelenjen karácsony előtt; a harmadik pedig, hogy befejezzem a következő regényem kéziratát, amit majd jövő tavasszal tervezek megjelentetni.

Keresd Ibolyát a Facebookon, a Dac című könyvét pedig a Líra honlapján!

Tetszett a bejegyzés? További tartalmakra vágysz? Kövess Facebookon Instagramon,  YouTube-on és Twitteren!

Lennél a mecénásom? Hívj meg egy kávéra Patreonon! 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések