Az írói pályán elindulni és érvényesülni egyáltalán nem
könnyű. Ma már nem elég egy jó mű, ha a megfelelő marketing hiányában nem tud
eljutni az olvasókhoz. Bemutatkozó interjúsorozatomban olyan alkotókat mutatok
be, akiket ugyan még nem ismerünk, mégis érdemesek a nagyobb figyelemre. Ma
Czirják Erika válaszol kérdéseimre.
Mondj röviden pár szót magadról!
Mesék minden mennyiségben és a haikuk. Érdekes párosítás:
nem rokonlelkek, sem tartalomban, sem terjedelemben, sem üzenetben. Teljesen
más műfajok, de mindkettőt egyformán szeretem.
Minden az Altató című verssel és a Csillagszemű juhásszal
kezdődött. A szüleim nagyon sok mesét olvastak nekem egészen kicsi korom óta. A
kedvencem József Attila Altató c. verse volt, amit anyukám nagyon sokszor
elolvasott nekem, így amikor óvodás voltam már kívülről tudtam.
Majd hét évesen indultam egy mesemondó versenyen, ahol 15 perc
alatt sikerült elmondanom a Csillagszemű juhászt. Belebonyolódtam a szövegbe,
de besülni nem szerettem volna, ezért életem első rögtönzéseként olyan
mesevéget kanyarítottam, amit a tanáraim nagyra értékeltek és második
helyezéssel jutalmaztak. 😊
Tizenéves koromban verseket kezdtem fabrikálni, majd
próbálkoztam a haiku írással is. Ezután volt egy jó nagy pihenőidő, amikor
látszólag semmi nem történt. Legalábbis részemről! Viszont a mesék útja már elő volt készítve,
csak meg kellett találnom az ösvényét!
A gyerekeim ismertették fel velem, hogy tudok ’fejből’ is mesélni, nem kellett az esti mesékhez mesekönyv, elég volt gondolni egy főhősre és már szőttük is a történeteket. 2018 karácsonyára írtam a fiaimnak egy – egy mesekönyvet. Majd 2020-ban született meg az első gyerekkönyvem az Útravaló sütik, aminek a megjelenése októberben várható.
A legnagyobb inspirációt a gyerekeim adják, illetve azok a
gyerekek, akikkel nap, mint nap dolgozom. Az ő világukban minden másként
működik még. Ebben a világban olyan fantázia és képzelet működik, ami után én
csak sóvárgok olykor.
Az, hogy képes vagyok írni, nem egy szimpla adottság, vagy tulajdonság.
Azt gondolom és hiszem, hogy az inspiráció egy ajándék. Én nagyon hálás vagyok,
ezért Istennek.
Nincs kedvenc író, költő kategóriám. Akiktől sokszor
olvasok: Tóth Árpád, Boldizsár Ildikó, Simon András.
Mi volt a legnagyobb akadály, amellyel íróként valaha szembe
kellett nézned? Mennyire volt nehéz elindulnod az írói pályán?
A legnagyobb akadály az idő és a kiadás volt. A családom és
a munkám miatt mindig hajnalban keltem, hogy tudjam folytatni a könyvemet.
Ekkor volt időm az írásra. Van a fejemben egy idilli kép az íráshoz, ahogy ülök
egy tóparti ház verandáján a laptopommal, ahonnan messzire ellátni, ahol érezni
a természet minden rezzenését, ahol csend van, - nemcsak hajnalban – így
bármikor, ha érzem az írás ízét, letudok ülni írni.
A kiadás kapcsán teljesen tájékozatlan és tapasztalatlan
voltam. Nem tudtam merre induljak el, milyen formában adjam ki a könyvem. Ez
rengeteg utánajárást igényelt, morzsánkét összeszedni minden kis puzzle
darabot, hogy összeálljon a kép. Magánkiadásban megjelentetni könyvet,
szerintem egy külön szakma is lehetne. 😊
Mi az írói hitvallásod? Mi az az üzenet, amit a műveid
segítségével közvetíteni szeretnél?
A hitvallásom: a gyermekek ’útravalóját’ gazdagítani. Belecsempészni
a batyujukba egy képzeletbeli ’érték’-es sütit, pl. egy habcsókot, aki türelmet
tanít, vagy egy
Az első könyvem az Útravaló sütik, amolyan 3:1-ben: mese,
beszélgetés, sütés. Ebben a három dologban benne is van az üzenet: együtt
töltött minőségi idő a gyermekkel. Ez pótolhatatlan!
A könyvem írása közben született meg ez a tanács, elsősorban
a magam számára. ’Sok vélemény, kritika, tanács fog érkezni az írásaid során.
Az amelyik nem hagy nyugodni, foglalkozz vele, amelyik nem okoz nyugtalanságot,
azzal nem kell!’
Ezenkívül nagyon fontos, hogy ’jó kezekbe’ kerüljön egy
kezdő író. Csiki Ingrid nevét szeretném megemlíteni, aki a könyvem
szerkesztését végezte. Ő nemcsak szerkesztett, hanem végig kísérte a könyv
minden további mozzanatát. Mindig készenlétben állt, mentorált, bátorított,
tanácsolt szelíden és szeretettel.
Mik a jövőbeli terveid?
Az Útravaló sütikhez készül már egy munkafüzet, illetve
megérkezett a gondolataimba a könyv folytatása is.
0 Megjegyzések
Szólj hozzá!
Számít a véleményed! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót!