Advertisement

Main Ad

"Szeretek viccelni, csak nincs humorom hozzá" - interjú Ring Teklával I Instaköltészet testközelből

Az Instaköltészet testközelből interjúsorozat célja nem csak az, hogy megismertessek pár tehetséges szerzőt, hanem hogy együttesen megvizsgáljuk, milyen lehetőségeink, eszközeink vannak az alkotásra. Hogy miképpen lehet boldogulni? Hogyan lehet kitűnni a tucatszövegek mögül? Hogyan látják a kortárs költészet helyzetét a feltörekvő ifjú tehetségek?  Ma Ring Tekla, a teklaring oldal szerkesztője válaszol.



Mondj röviden pár szót magadról!

Álnéven alkotok az Instagramon. A nevem egy felmenőmé, aki a tizenkilencedik században élt. Semmi különös históriám nincs róla, pusztán megtetszett a neve a sírkövön, ahová minden november elsején elmegyünk apámmal mécsest gyújtani. Pár szó magamról: természet, ősz, melankólia, szétszórtság, nevetés. Szeretek viccelni, csak nincs humorom hozzá. 

Hogyan szeretted meg a költészetet? Mikor írtad az első versed?

Körülbelül tíz-tizenegy éves voltam, amikor az első verseimet írtam. Volt egy füzetem, amibe képeket ragasztottam állatokról, mellé szövegeket nyomtattam ki, vagy kézzel írtam, rajzoltam bele egyéb fantáziaképeket, ezekben találhatóak a gyerekkori költeményeim. Ezt a füzetet arra használtam, hogy minden egy helyen legyen, ami éppen érdekel. Később már csak a műveimet tartalmazták az ilyen jellegű noteszek. Valamikor akkoriban szerettem meg a verseket, mert éreztem, hogy segít levezetni az érzelmeimet. Inkább ezután kezdtem átrágni másokét is, és felfedeztem, hogy azokkal is tudok gyógyulni.

Van olyan téma vagy műfaj, amit különösen kedvelsz?

Ez is épp olyan nekem, mint az, hogy van-e kedvenc költőm. Nincs sem olyan téma, sem olyan műfaj, amit kifejezetten szeretek, mert minden témában és műfajban lehet jobbat és rosszabbat alkotni. Szeretem a változatosságot, nem tudok leragadni egyvalaminél. A kíváncsiság mindenbe beleolvastat, de pár sor vagy oldal után tudom, hogy hol a helye bennem. Ez kifejezetten a szétszórt emberek szokása, amit nem tagadok. Jelenleg tíz könyv van mellettem, amit elkezdtem, de még nem vittem végig, szimultán olvasom őket. Ezek valószínűleg pont nem fogtak meg annyira, mert ha megfog valami, akkor az elejétől a végéig elolvasom egyhuzamban. Persze ez ritka, mert válogatós vagyok.

Mi a helyzet a prózával? Kipróbáltad, vagy kipróbálnád magad ebben a műfajban?

Kipróbáltam magam a prózában is, jelenleg elérhető egy hosszabb (Istagramon hosszabbnak számító) novellám az oldalamon, A fiú címmel, illetve van pár groteszkem, amiket abszurd szituációk és megfogalmazhatatlan érzések kombinációi ihlettek bennem. Tervezek még több prózát is, jelenleg is készül egy novella, egy furcsa nőről, de többet nem mondanék róla. Még azt is kinézem magamból, hogy háromnegyedénél abbahagyom, ahogy sok mást is, türelmetlenségből. Található a gépemen még néhány régi félkész.

Honnan inspirálódsz? Kik a kedvenc költőid? Vannak olyan kortárs szerzők, akiket az Instagramon is követsz?

Változó elemekből ispirálódom. Van, hogy egy növény ihlet meg vagy eltérő tárgyak, sokszor különböző emberek, élethelyzetek vagy az azokra adott érzelmi reakcióim. A többi költő műve is segít, főleg kortársaké, többnyire az Instagram felületén megosztóké, akiket napi szinten olvasok, és jelentősen motiválnak a folytatásra. Kedvenc költőm nincs, kedvenc verseim szoktak lenni, amiket képkeretben kiteszek a falamra vagy akár százszor újraolvasok, esetleg felolvasok. Egy időben József Attilát elfogultan szerettem, de ráeszméltem, hogy senkinek nincsenek csak és kizárólag tökéletes versei. A tökéletes vers szerintem pusztán attól függ, hogy milyen hangulatban olvasod az adott művet, és az a mű megfelel-e a pillanatnyi hangulatodnak. Jellemző rám, hogy egy bizonyos korszakomban nem tetszik egy vers, pár hónap vagy év elteltével pedig pontosan arra van szükségem. A vers tökéletessége nem a tökéletességétől függ a szememben, hanem attól, hogy éppen akkor, amikor befogadom, annak látom. 
Természetesen számos kortárs szerzőt követek az Instagramon, számomra alapvető másokra is odafigyelni.

Szerinted milyen előnyei és hátrányai vannak az Instagramnak? Mekkora "lépéshátrányból" indul az, aki szöveges tartalmakat oszt meg ezen a felületen? Neked vannak negatív tapasztalataid?

Az Istagram előnye, hogy könnyedén, gyorsan megoszthatóak a tartalmak, egymás alkotásait is fel tudjuk tüntetni sztoriban, és ezáltal népszerűsíteni egymást. Senki nem mondja meg, hogy hol írd át a műveid, min változtass, saját magad ura lehetsz. Fejlődni így is fogsz, mert alapvetően változol, és a visszajelzések is korrigálnak. A hátránya az, hogy manapság pályázatokra olyan műveket sem szívesen fogadnak, amelyek az internetes oldalak bármelyikén megjelentek már.  

Az instaköltészet helye az irodalmi diskurzuban eléggé periférikus, a kritikusok, irodalmárok ugyanis elég negatív képet festenek róla. Ugyanakkor viszont ez a legalkalmasabb platform arra, hogy a költészet a fiatalabb generációkhoz is eljusson. Te mit gondolsz, hogyan lehetne az instaköltészetet elfogadottabbá tenni? Lehet egyáltalán az egyes ágakat (pl. szép- szórakoztató irodalom vagy költészet- instaköltészet) rangsorolni, vagy szembeállítani egymással?

Különböző tanulmányok elolvasása után arra jutottam, hogy valóban kissé negatív kép él az irodalmárok fejében az instaköltészettel kapcsolatban, viszont a pozitív attitűd is felfedezhető, főleg cikkekben. Egy hirtelen eszembe ötlött hasonlattal élve a művek olyanok, mint a virágok. Léteznek gyorsan szaporodó mezei virágok, és nálunk ritka, nehezen beszerezhető trópusi növények. Az instaköltészet talán inkább a mezei virágok megfelelője, hiszen rengetegen vagyunk, sokszor a műveink nagyon rövidek, egy lélegzetvétel alatt elolvashatóak, és a befogadó hamar túlgörget, túllép rajtuk. Ahhoz, hogy ritka, keresett virágokká válhassunk, akiket megbecsülés övez, kell valami plusz, amit én sem leszek képes megfogalmazni. A verseknél különben is nehezebb, mert az értelmezés rendkívül nyitott, nem úgy, mint általában a regényeknél (bár a posztmodern regények erre rácáfolnának). Nincs bevált módszer, nincs egy kötött forma, ami alapján kiválasztódnak a kiváló költők. Valahol belül az ember csak érzi. Néha elég egy sóhaj is, hogy igen, ezt most értem, ezt most átérzem, most jobban vagyok, már nem szorongok.

A fiatalabb generációknak tökéletes az instaköltészet ráhangolódásképp a nehezebb darabokra, valahol el kell kezdeni megszeretni a költészetet, tágabban véve az irodalmat. Ezt nem Balassival vagy Csokonaival fogják elérni a tanárok – miközben azt is tudom, hogy ízlések és pofonok. Persze Instagramon is vannak bőven nehezen értelmezhető munkák, és itt nem a kétsoros alkotásokra gondolok elsősorban – amiket magam is írok, egyre többször.

Elfogadottabbá nem szükséges tenni az instaköltészetet, véleményem szerint hagyni kell a maga útján terjedni. Az sokat elárul, hogy tanulmányok is készülnek már róla, hogy beszélnek erről és ilyesmikről egyetemi keretek közt is, hogy idén is több cikk készült ezzel kapcsolatban. Remélhetőleg nem kérészéletű a dolog, bár azt hiszem, ez már komolyabb annál, semmint hogy egy éven belül hanyatlani kezdene népszerűsége.

Rangsorolni a kanonizált és nem kanonizált alkotásokat maximum emészhetőségük szerint lehet – ha valami komolyabb, nehezebben érthető, nehezebben megragadható, akkor az egyedibb, különlegesebb, nagyobb megbecsülésnek és tiszteletnek örvend, mind az irodalmárok, mind a laikusok szemében. Ekkor felmerül az emberben a következő kérdés-válasz kombináció: mit is olvastam? Ezen most kicsit gondolkoznom kell, ezt most valakivel meg kell beszélnem. Amennyiben pedig hamar túl lehet lépni rajta, a rangsorban lejjebb fog elhelyezkedni.

De attól, hogy valami még nem került nyomtatásba, lehet éppen ilyen súlyos alkotás. Attól, hogy valamit még nem olvastatnak az iskolában, lehet zseniális – ez különben politikai helyzetek mentén is változó tendenciát mutat, tehát nem bízom benne.

Szerinted ma milyen lehetőségei vannak egy kezdő szerzőnek ahhoz, hogy írásai nagyobb publikum elé kerüljenek? Elegendő-e csak a szöveges tartalom, vagy sikeresebb az, aki személyesebb tartalmakat is megoszt magáról?

A személyesség mindenképpen ad valami többletet. Ezt úgy mondom, hogy én nehezen veszem rá ilyesmikre magam, alkalmanként mégis meglépem, például néha megosztok képeket arról sztoriban, hol jártam, mit csinálok éppen - egyszer egy teljes arcos képet is kitettem magamról, de megbántam, és leszedtem. Aki teheti, érzi magában, hogy közvetlenebb és jól esik mindenféle személyességnek számító mozzanatot beleadni a munkásságába, az szerintem bátran tegye meg. Hogy ettől jobban kedvelnek, annak pszichológiája van, amihez annyira nagyon nem értek, de ha értenék, sem fejteném most ki. Aki nem szeretne ilyesmikkel élni, úgysem fog, ettől még nagyon is szerethető lesz.

 Szerinted manapság mennyire fontos az, hogy egy költő kötettel rendelkezzen? Elegendő-e csak a vizuális tartalom?

Nagyon fontos lehet – de főleg önmagának. Valójában a papíralapon megjelentetett művekről már nem olyan mértékben kap az ember visszajelzést, mint online felületen. Persze, hogyha felfedezik (ha!), akkor szakértőktől is kaphat idővel kritikákat. Jelentek meg különböző műveim már nyomtatásban, de sosem éreztem jobban magamat tőlük. Miután ki lettek nyomtatva, kutyát nem érdekelt (bár ez annak is betudható, hogy nem a legnevesebb irodalmi folyóiratokhoz vagy kiadókhoz fordultam, ilyesmikben sosem reménykedtem). Instagramon ezzel szemben számít minden. Emiatt ragadtam én meg inkább ebben a világban. Persze, hogyha valaki innen indul el ezen az úton, vagy emellett csinálja a másik utat is, az nagyon boldog ember lesz! De pusztán kötettel rendelkezni, önmagában – semmi, többnyire csak pénz kérdése; az sem csak és kizárólag a tehetségé.

Szerinted van olyan tanács, amit kezdőként érdemes megfogadni? Ha igen, mi az?

Tartalom és esztétikum: tartalmat ossz meg, ne csak szavakat hányj egymásra (az ügyesek kiszúrják!), és próbálj ügyelni a dizájnra is. Figyelj oda másokra - csak annyira, amennyire szeretnéd, hogy rád is figyeljenek.

Instagramon fontos, hogy jó hashtageket használjon az ember, eleinte sokat, sokfélét, másoknak kommentelni is szaporítja a követők számát, lájkolni és megosztani rendszeresen kell, nem szabad, hogy elfelejtsenek – ha mindez érdekel. Ha nem, akkor csak kiteszel egy verset, és várod, mi történik. Nekem is vannak olyan időszakaim. Különben a követők száma sem jelent feltétlenül mindent, engem spanyol festő is bekövetett, de amikor ráírtam, arra már nem válaszolt, hogy mégis vajon el tudja-e olvasni a verseimet, amiket szívelt. Sokszor meg csak azért követik be az embert, hogy visszakövesd őket, később téged kikövetnek.

Ezen felül minden lehetőséget meg kell ragadni, ami csak szembejön, de még azt is, ami nem – keresgélni kell pályázatokat az erre specializálódott weboldalakon. Irodalmi estekre kell járni, bátran kérdezni a tömegből, bátran beszélgetni másokkal, akár a költővel vagy íróval, akinek a könyvbemutatója van. Különböző folyóiratokhoz és kiadókhoz is lehet beküldeni műveket – talán használ valamit. Slam estekre is lehet menni, már ahol még van ilyen, Pécsett biztosan, és itt elő lehet adni saját slameket. De ki is lehet állni az utcára, mint egy félőrült, és üvölteni saját verseidet, meg az emberek kezébe nyomni – attól függ, mennyire elvetemült a művész. Igazából kreativitásfüggő a sikeresség (már hogy a pénz mellett). Próbálj meg olyan úton eljutni ugyanoda, ahová a többiek, ahogyan az számodra megfelel, ami a leginkább te vagy. Nem mindenkinek ugyanaz az út van kiszabva.

 Az Instagram az emberek tudatában gyakran összemosódik az influenszerséggel. Szerinted szövegekkel, versekkel lehet valakiből influenszer? Mi lehet az instaköltő szerepe, feladata?

Régebben nem gondoltam volna, de manapság úgy gondolom, hogy lehet. Tulajdonképpen befolyással vagyunk egymás életére mind. Nem csak az lehet influenszer, aki annak kiáltja ki magát, influenszer volt nekem anyám is, apám is, a barátaim is. Folyamatosan csiszoljuk, alakítjuk, formáljuk egymást, akkor jó, ha jó irányba, a fejlődés felé – ha a másik irányba, akkor terveztessünk újra a fejünkbe ültetett GPS-szel. A videókat talán könnyebben megnézik a fiatalok, viszont a szövegekre is egyre inkább felfigyelnek, ami meglepő fordulat, és nagy örömmel tölt el. Egyre inkább felfedezik, hogy az a pár sor mennyire le tudja írni az érzéseiket, azt gondolják, hogy ez róluk szól, hogy ezt mintha ők mondták volna ki. Egy olyan platformon, ami könnyen hozzáférhető, letisztult, egyszerűen kezelhető – persze, hogy összemosódhat az influenszerséggel, majdnem jobban beszippant már, mint egy videó. És ezen a ponton az influenszerség összetalálkozik egy korábban feltett kérdéssel, a személyességgel. Azt vettem észre, hogy vannak páran, akik sokmindent megosztanak magukról, akár naponta, már nem csak hogy a verseiket, hanem magukból adnak mindenfélét. Na, náluk már biztosan összemosódott a szöveg és influenszerség, ami tök jó. Engem mondjuk kifejezetten a rejtőzködő világ érdekel jobban, de nincs bajom az ellenkezőjével, sőt.

Az Instaköltő szerepe meglátásom szerint kiadni magából valamit, megértésre találni és ugyanígy megérteni másokat, meglátni a többiekben a szépet, lelkitársakra bukkanni és közösséget alkotva hozzáadni valamit a világhoz.

Mik a jövőbeli terveid? Mi a célod az írással?

Az írással a gyógyulás, a gőz kiengedése a célom, emellett az, hogy másokat is segíthessek általuk. Az alkotás vagy olvasás egyszerűen kell a léleknek – már ha van.


Tetszett a bejegyzés? További tartalmakra vágysz? Kövess Facebookon Instagramon,  YouTube-on és Twitteren!

Lennél a mecénásom? Hívj meg egy kávéra Patreonon!


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések