Az írói pályán elindulni és érvényesülni egyáltalán nem könnyű. Ma már nem elég egy jó mű, ha a megfelelő marketing hiányában nem tud eljutni az olvasókhoz. Bemutatkozó interjúsorozatomban olyan alkotókat mutatok be, akiket ugyan még nem ismerünk, mégis érdemesek a nagyobb figyelemre. Ma Bombicz Judit válaszol kérdéseimre.



Mondj röviden pár szót magadról!

Bombicz Judit, meseíró vagyok. Valamikor, réges régen, nem egy messzi-messzi galaxisban, viszont egy hideg, havas január végi hajnalon megszülettem. Szerencsére igazán szép gyermekkorom volt. Szüleim mindkét részről rengeteget meséltek, könyvből, fejből, így már pici koromban megszerettem a fantázia világát. Szerintem engem azóta ki sem lehet robbantani ebből, és soha nem is lehet majd. Tizenöt évesen kezdtem verseket írni, amikor megtalált a szerelem. Ezt váltotta ki belőlem az érzés. Jó néhány évvel később férjhez mentem, és húsz éves koromban életet adtam a kislányomnak, akinek aztán én meséltem nagyon sokat. Rengeteg mesekönyvünk volt (van), hiszen az én gyermekkori könyveimet is őrzöm, mind a mai napig. Ezekből is sokat olvastam Juditomnak, de nagyon sokszor olyan meséket hallott, amiket éppen akkor találtam ki. Sokuknak egy picike, Judit nevű kislány volt a főhőse. Ezeket sajnos nem rögzítettem semmiféle formában, így elszálltak az éterbe. Végzettségem szerint titkárnő voltam, adminisztratív és számítógépes végzettséggel, de muszáj volt pályát módosítani, így jelenleg a lakóhelyemen, egy cukrászdában dolgozom alkalmazottként. Én vezetem, és én vagyok a pult mögött is heti hat napon át. Ez a civil foglalkozásom, de hivatásom szerint író vagyok. Ízig-vérig írónak érzem magam.

Van olyan téma vagy műfaj, amit különösen kedvelsz?

Leginkább a fantasy irodalmat szeretem, bár nagyon sok mást is olvastam. Olvastam életem során krimit, ifjúsági könyveket (ezeket is nagyon szeretem még ma is), élettörténetet, történelmi könyvet, romantikus könyveket. A tudományt kihagytam, az nem az én műfajom. 

Hogyan szeretted meg az irodalmat? Mikor írtad az első műved?

Mint, ahogy a bemutatkozó részben mondtam, szüleim nagyon sokat olvastak nekem, így számomra természetes volt a könyvek, az irodalom szeretete. Édesanyám is, édesapám is rengeteget olvasott. Nem volt olyan nap, hogy ne láttam volna nyitott könyvet a kezükben. Alig vártam, hogy megtanuljak írni, olvasni, hogy végre a saját kezembe vegyem a magam szórakoztatását. Szó szerint.  Ahogy megtanultam a betűk varázslatát, attól kezdve nem lehetett kirángatni az irodalom világából. Szerencsére. Általános iskola felső tagozatában olyan magyar nyelv és irodalom tanárom volt, aki még jobban megszerettette velem az irodalmat, és aki nagyban hozzájárult az óráival ahhoz, hogy mostanra már írónak mondhatom magam.

Első mű? Nos ez érdekes dolog. Tizenévesen vettem az üzletben egy kis alakú négyzetrácsos füzetet és abba kezdtem el írni életem első „regényét”. Idézőjelben, hiszen ma már csak mosolygok ezen a szárnypróbálgatáson. Ez a „mű” manapság még novellának sem lenne elég talán, de az enyém volt, és én imádtam írni. Abban az időben a tengeri kalandok játszották a legnagyobb szerepet az irodalom palettájáról. Imádtam Dékány András ifjúsági könyveit. Faltam őket, és ezek adták a kezdőlökést ahhoz, hogy én is elkezdjem megírni életem első tengeri történetét úgy, hogy soha nem jártam a tengernél. Még a mai napig sem, pedig nagyon szeretnék. Persze, ez csak az első próbálkozás volt, ontottam magamból évekig a verseket. Amikor a lányom már tizenéves volt, akkor írtam meg az első karácsonyi mesémet, amit hónapokig formáltam az agyamban. Egy ismerősöm ajánlott egy pályázatot, amire beküldtem a történetet, bár kifutottam az időből. Viszont a Accordia Kiadó vezetője úgy döntött, érdemes bevenni a versenybe, mert tetszett neki, amit írtam. A végén be is került a Havakba égetett szavak című antológiájukba a mesém, melynek Télapó ajándéka a címe. Ettől kezdve folyamatosan jöttek a mesék. Több meseantológiába is bekerültek az írásaim (Az én mesém sorozat több kötetébe például), sőt, még illusztrációm is. Az első önálló mesekönyvem azonban 2012-ben látott napvilágot, bár tiszavirág életű volt. Nem akarok belemenni, hogy miért, elég annyi, hogy a könyv kivitelezése, külleme még véletlenül sem volt egyenesen arányos a kereskedelmi árával, így nem is fogyott. (Ezt a könyvemet adta ki 2020. áprilisában a NewLine Kiadó, egy újrakevert, esztétikus formában.) Ezután egy másik kiadónál próbálkoztam egy másik kézirattal, ahol azonnal azt mondták, nagyon tetszik nekik, meg is jelentetik. Sőt, beküldték a Nemzeti Kulturális Alap által kiírt pályázatra, ahol első helyezést értem el vele, így megnyertem a kiadáshoz szükséges pénzösszeget is. A könyv címe Mesék elalvás előtt, ami 2017-ben jelent meg. Sajnos, azóta a ForArt Kiadó megszűnt, így új kiadót kellett keresnem. Szerencsére rátaláltam a NewLine Kiadóra, ahol úgy érzem, a legjobb helyen vagyok. Így itt jelent meg az első könyvem új kiadásban, csodaszép, igazán mesekönyves köntösben, a Csodák könyve.



Honnan inspirálódsz? Kik a kedvenc íróid, költőid?

Igazság szerint inspirációt adhat bármi, vagy éppen bárki. Látok valamit az utcán, egy filmben, vagy egy képen. Például a mára már megszűnt csoportomban havi szinten indítottam kreatív írás játékot. Egy adott képről kellett írni valamit. Ezt a mai napig használom, ha éppen nincs semmi ötletem. Akkor jönnek a képek. Hallok valamit valakitől. Beszélgetek gyerekekkel. Szóval lényegében nincs semmi konkrét dolog, ami ihletet ad, hiszen bármi lehet az. Végül is annyi minden történik az emberrel egy nap, amiből rengeteget ki lehet hozni, csak figyelni kell. 

Mese terén a kedvencem és példaképem Beatrix Potter, akinek egy kötetbe kötött összes meséjét nem is olyan régen tudtam beszerezni. Évek óta keresgéltem, végre megkaptam. 

Nagyon szeretem Lőrincz L. László munkásságát, stílusát. Jane Austen történeteiben megfog a régi világ, a szavak, amiket és ahogyan használtak. Szeretem, amikor egy könyv nyelvezete mentes a káromkodástól, a csúnya szavaktól, hiszen a való életben olyan sűrűn hallom már, hogy a könyveknél felüdülés ezek nélküli történetet olvasni.

Költők közül a kedvencem Petőfi Sándor. Olyan lázadó természetem van, amilyen neki is volt. Sokszor én is írásban fejezem ki ezt a lázadást, hiszen manapság is írok verseket, bár nem olyan mennyiségben, mint tizenévesen, és természetesen nem csak a szerelem a témájuk. 

Mi volt a legnagyobb akadály, amellyel íróként valaha szembe kellett nézned? Mennyire volt nehéz elindulnod az írói pályán?

Igazság szerint eleinte én voltam a legnagyobb akadály saját magamnak, mivel nem voltam meggyőződve arról, hogy tényleg tudok írni. Hiába mondták a barátok, a családom, hosszú ideig képtelen voltam elhinni. Nem mertem nyilvánosság elé vinni sokáig, amiket írtam, féltem, hogy kinevetnek érte. Szerencsére ez mára már elmúlt, csak történelem. Igaz, elég sok évnek kellett eltelnie addig, amíg végre hinni kezdtem a tudásomban, az íráskészségemben, a megérzéseimben.
Talán ez okozta a legnagyobb nehézséget az indulásban. Viszont, aki annyi évet megélt már, mint én, annak van fogalma (néha csak halványan) a saját képességeiről, ismeri annyira önmagát, hogy tudja, mire képes.

A másik nehézség, ami a legtöbbünknél sajnos jelen van, az egész anyagi vonzata. Hiszen a legtöbb kiadónál kemény forintokat kell fizetni azért, hogy megjelenjen egy-egy könyv, és sajnos a fizetésből élőknek nem kis nehézséget jelent ezt előteremteni. Amikor arra készülök, hogy új könyv jelenjen meg, szinte mindent megvonok magamtól, és minden használható forintot félreteszek, hogy az álmom mielőbb megvalósuljon. Másképp ez nem megy. Mostanra már azért könnyebb, hiszen a lakóhelyemen létezik egy Alapítvány, amelynek a támogatására számíthatok, és az Önkormányzat is segít, amennyire csak lehet. Ma már nem vagyok egyedül, nem úgy, mint az elején.

Mi az írói hitvallásod? Mi az az üzenet, amit a műveid segítségével közvetíteni szeretnél?

Azt vallom, minél több jó íróra van szüksége ennek az országnak ahhoz, hogy minél több művelt, olvasott ember éljen hazánkban. Szükség van az irodalomra, hiszen ez az, ami soha nem avulhat el. A betűk, szavak, mondatok elrepítenek egy másik világba, ahol ledobhatjuk magunkról azokat a béklyókat, amik a való világhoz láncolnak minket. Ha csak néhány órára is, de szabadok, teljesen szabadok lehetünk, ha olvasunk. Annyi életet élhetek, ahány könyvet elolvasok, hiszen mindegyikben ott vagyok én is, amíg be nem csukom a könyvet. Sőt, néha még utána is kicsit.

A meséimmel szeretném a gyerekekkel megismertetni az emberi értékeket, amik egyre inkább elhalványodnak a mai világban. Gondolok itt a családra, a szeretetre, a bizalomra, az őszinteségre, a segítőkészségre, a kedvességre… és még sorolhatnám akár órákon át. Például az illemet sem ártana megtanítani nagyon sok embernek, mert azt veszem észre, elfelejtik, hogy mi a tisztelet a másik ember iránt, amit egy egyszerű köszönéssel kifejezhetnek. Számomra felfoghatatlan, mi szégyellni való van abban, ha köszönök valakinek. Szóval a lényeg, hogy ezeket a meséken keresztül lehet a leginkább megtanítani a kicsiknek, hiszen úgy tanulnak meg dolgokat, hogy észre sem veszik. Később pedig mindez már teljesen természetes lesz nekik, így értékes felnőttekké válhatnak.

Mit gondolsz, van olyan tanács, amit kezdőként érdemes megfogadni? Ha igen, mi az?

Nekem kezdőként nem volt lehetőségem soha írókkal kommunikálni, tanácsot kérni. Egyedül voltam eddigi utamnak legalább a feléig. Viszont, amit tanácsolhatok, az az, hogy ha valaki mélyen legbelül azt érzi, hogy neki mindenképpen írnia kell, akkor fogadjon szót annak a belső hangnak, és írjon, amikor csak lehetősége van rá. Bármit. Mindegy, mit, milyen stílusban, zsánerben, csak írjon. Hiszen ezzel fejleszti önmagát, az íráskészségét. S ami a legfontosabb, olvasni, olvasni és olvasni. Bővíti a szókincsét, így íráskor nem kell gondolkodnia a szavakon, azok maguktól fognak megszületni, és csak le kell írni őket. Senki ne féljen megmutatni az írásait azoknak, akikben megbízik, de a közvetlen baráti kör véleményét azért nem árt fenntartással kezelni. Nem mindenki mondja meg a negatív véleményét, mondván, nem akarja megbántani a barátját. Holott éppen azzal bántja, ha úgy dicséri, hogy nem azt érzi. A kritikákból lehet tanulni, tovább fejlődni. Ami még fontos, ha valaki úgy érzi, író szeretne lenni, az vértezze fel magát a negatív kritikákkal szemben, és készüljön fel arra, hogy nem fogják mindig körbe rajongani. Mindig lesznek, akiknek nem tetszik, amit csinál. A lényeg, hogy ő higgyen saját magában, és tegyen meg mindent annak érdekében, hogy elérje a célját. Az álmok azért vannak, hogy valóra váltsuk őket. 

Mik a jövőbeli terveid?

A mesék mellett írtam egy romantikus fantasy regényt is, aminek a kézirata már a kiadónál várja, hogy sorra kerüljön és véleményt mondjanak róla. Ha a fogadtatás pozitív lesz, akkor még könyvkiadás is lehet belőle. Jelenleg készülnek az illusztrációk a következő mesekönyvemhez, amit remélhetőleg a jövő évben publikálhatok majd. Attól függ, mikorra lesznek meg a rajzok, és összejön-e a kiadás anyagi fedezete. Ha minden úgy lesz, ahogyan szeretném, akkor jövőre új mesekönyvet kaphatnak a kicsik. Ezen kívül is sokat írok, hiszen ez az életem. Egy biztos, addig, amíg csak írni tudok, amíg gondolkodni tudok, addig új történetek fognak megszületni.

Keresd Judit szerzői oldalát a Facebookon! A könyveit pedig a Moly.hu-n is értékelheted!


Tetszett a bejegyzés? További tartalmakra vágysz? Kövess Facebookon,  Instagramon,  YouTube-on és Twitteren!

Lennél a mecénásom? Hívj meg egy kávéra Patreonon!