Az írói pályán elindulni és érvényesülni egyáltalán nem könnyű. Ma már nem elég egy jó mű, ha a megfelelő marketing hiányában nem tud eljutni az olvasókhoz. Bemutatkozó interjúsorozatomban olyan alkotókat mutatok be, akiket ugyan még nem ismerünk, mégis érdemesek a nagyobb figyelemre. Ma Bombicz Judit válaszol kérdéseimre.
Mondj röviden pár szót magadról!
Bombicz Judit, meseíró vagyok. Valamikor, réges régen, nem
egy messzi-messzi galaxisban, viszont egy hideg, havas január végi hajnalon
megszülettem. Szerencsére igazán szép gyermekkorom volt. Szüleim mindkét
részről rengeteget meséltek, könyvből, fejből, így már pici koromban megszerettem
a fantázia világát. Szerintem engem azóta ki sem lehet robbantani ebből, és
soha nem is lehet majd. Tizenöt évesen kezdtem verseket írni, amikor
megtalált a szerelem. Ezt váltotta ki belőlem az érzés. Jó néhány évvel később
férjhez mentem, és húsz éves koromban életet adtam a kislányomnak, akinek aztán
én meséltem nagyon sokat. Rengeteg mesekönyvünk volt (van), hiszen az én
gyermekkori könyveimet is őrzöm, mind a mai napig. Ezekből is sokat olvastam
Juditomnak, de nagyon sokszor olyan meséket hallott, amiket éppen akkor
találtam ki. Sokuknak egy picike, Judit nevű kislány volt a főhőse. Ezeket
sajnos nem rögzítettem semmiféle formában, így elszálltak az éterbe.
Végzettségem szerint titkárnő voltam, adminisztratív és számítógépes
végzettséggel, de muszáj volt pályát módosítani, így jelenleg a lakóhelyemen,
egy cukrászdában dolgozom alkalmazottként. Én vezetem, és én vagyok a pult
mögött is heti hat napon át. Ez a civil foglalkozásom, de hivatásom szerint író
vagyok. Ízig-vérig írónak érzem magam.
Van olyan téma vagy műfaj, amit különösen kedvelsz?
Leginkább a fantasy irodalmat szeretem, bár nagyon sok mást
is olvastam. Olvastam életem során krimit, ifjúsági könyveket (ezeket is nagyon
szeretem még ma is), élettörténetet, történelmi könyvet, romantikus könyveket.
A tudományt kihagytam, az nem az én műfajom.
Hogyan szeretted meg az irodalmat? Mikor írtad az első
műved?
Mint, ahogy a bemutatkozó részben mondtam, szüleim nagyon
sokat olvastak nekem, így számomra természetes volt a könyvek, az irodalom szeretete.
Édesanyám is, édesapám is rengeteget olvasott. Nem volt olyan nap, hogy ne
láttam volna nyitott könyvet a kezükben. Alig vártam, hogy megtanuljak írni,
olvasni, hogy végre a saját kezembe vegyem a magam szórakoztatását. Szó
szerint. Ahogy megtanultam a betűk varázslatát, attól
kezdve nem lehetett kirángatni az irodalom világából. Szerencsére. Általános
iskola felső tagozatában olyan magyar nyelv és irodalom tanárom volt, aki még
jobban megszerettette velem az irodalmat, és aki nagyban hozzájárult az óráival
ahhoz, hogy mostanra már írónak mondhatom magam.
Első mű? Nos ez érdekes dolog. Tizenévesen vettem az
üzletben egy kis alakú négyzetrácsos füzetet és abba kezdtem el írni életem
első „regényét”. Idézőjelben, hiszen ma már csak mosolygok ezen a szárnypróbálgatáson.
Ez a „mű” manapság még novellának sem lenne elég talán, de az enyém volt, és én
imádtam írni. Abban az időben a tengeri kalandok játszották a legnagyobb
szerepet az irodalom palettájáról. Imádtam Dékány András ifjúsági könyveit.
Faltam őket, és ezek adták a kezdőlökést ahhoz, hogy én is elkezdjem megírni
életem első tengeri történetét úgy, hogy soha nem jártam a tengernél. Még a mai
napig sem, pedig nagyon szeretnék. Persze, ez csak az első próbálkozás volt,
ontottam magamból évekig a verseket. Amikor a lányom már tizenéves volt, akkor
írtam meg az első karácsonyi mesémet, amit hónapokig formáltam az agyamban. Egy
ismerősöm ajánlott egy pályázatot, amire beküldtem a történetet, bár kifutottam
az időből. Viszont a Accordia Kiadó vezetője úgy döntött, érdemes bevenni a
versenybe, mert tetszett neki, amit írtam. A végén be is került a Havakba
égetett szavak című antológiájukba a mesém, melynek Télapó ajándéka a címe.
Ettől kezdve folyamatosan jöttek a mesék. Több meseantológiába is bekerültek az
írásaim (Az én mesém sorozat több kötetébe például), sőt, még illusztrációm is.
Az első önálló mesekönyvem azonban 2012-ben látott napvilágot, bár tiszavirág
életű volt. Nem akarok belemenni, hogy miért, elég annyi, hogy a könyv
kivitelezése, külleme még véletlenül sem volt egyenesen arányos a kereskedelmi
árával, így nem is fogyott. (Ezt a könyvemet adta ki 2020. áprilisában a NewLine
Kiadó, egy újrakevert, esztétikus formában.) Ezután egy másik kiadónál
próbálkoztam egy másik kézirattal, ahol azonnal azt mondták, nagyon tetszik
nekik, meg is jelentetik. Sőt, beküldték a Nemzeti Kulturális Alap által kiírt
pályázatra, ahol első helyezést értem el vele, így megnyertem a kiadáshoz
szükséges pénzösszeget is. A könyv címe Mesék elalvás előtt, ami 2017-ben
jelent meg. Sajnos, azóta a ForArt Kiadó megszűnt, így új kiadót kellett
keresnem. Szerencsére rátaláltam a NewLine Kiadóra, ahol úgy érzem, a legjobb
helyen vagyok. Így itt jelent meg az első könyvem új kiadásban, csodaszép,
igazán mesekönyves köntösben, a Csodák könyve.
Honnan inspirálódsz? Kik a kedvenc íróid, költőid?
Igazság szerint inspirációt adhat bármi, vagy éppen bárki.
Látok valamit az utcán, egy filmben, vagy egy képen. Például a mára már
megszűnt csoportomban havi szinten indítottam kreatív írás játékot. Egy adott
képről kellett írni valamit. Ezt a mai napig használom, ha éppen nincs semmi
ötletem. Akkor jönnek a képek. Hallok valamit valakitől. Beszélgetek
gyerekekkel. Szóval lényegében nincs semmi konkrét dolog, ami ihletet ad,
hiszen bármi lehet az. Végül is annyi minden történik az emberrel egy nap,
amiből rengeteget ki lehet hozni, csak figyelni kell.
Mese terén a kedvencem és példaképem Beatrix Potter, akinek
egy kötetbe kötött összes meséjét nem is olyan régen tudtam beszerezni. Évek
óta keresgéltem, végre megkaptam.
Nagyon szeretem Lőrincz L. László munkásságát, stílusát. Jane
Austen történeteiben megfog a régi világ, a szavak, amiket és ahogyan
használtak. Szeretem, amikor egy könyv nyelvezete mentes a káromkodástól, a
csúnya szavaktól, hiszen a való életben olyan sűrűn hallom már, hogy a
könyveknél felüdülés ezek nélküli történetet olvasni.
Költők közül a kedvencem Petőfi Sándor. Olyan lázadó
természetem van, amilyen neki is volt. Sokszor én is írásban fejezem ki ezt a
lázadást, hiszen manapság is írok verseket, bár nem olyan mennyiségben, mint
tizenévesen, és természetesen nem csak a szerelem a témájuk.
Mi volt a legnagyobb akadály, amellyel íróként valaha szembe
kellett nézned? Mennyire volt nehéz elindulnod az írói pályán?
A másik nehézség, ami a legtöbbünknél sajnos jelen van, az
egész anyagi vonzata. Hiszen a legtöbb kiadónál kemény forintokat kell fizetni
azért, hogy megjelenjen egy-egy könyv, és sajnos a fizetésből élőknek nem kis nehézséget
jelent ezt előteremteni. Amikor arra készülök, hogy új könyv jelenjen meg,
szinte mindent megvonok magamtól, és minden használható forintot félreteszek,
hogy az álmom mielőbb megvalósuljon. Másképp ez nem megy. Mostanra már azért
könnyebb, hiszen a lakóhelyemen létezik egy Alapítvány, amelynek a támogatására
számíthatok, és az Önkormányzat is segít, amennyire csak lehet. Ma már nem
vagyok egyedül, nem úgy, mint az elején.
Mi az írói hitvallásod? Mi az az üzenet, amit a műveid
segítségével közvetíteni szeretnél?
Azt vallom, minél több jó íróra van szüksége ennek az
országnak ahhoz, hogy minél több művelt, olvasott ember éljen hazánkban.
Szükség van az irodalomra, hiszen ez az, ami soha nem avulhat el. A betűk,
szavak, mondatok elrepítenek egy másik világba, ahol ledobhatjuk magunkról
azokat a béklyókat, amik a való világhoz láncolnak minket. Ha csak néhány órára
is, de szabadok, teljesen szabadok lehetünk, ha olvasunk. Annyi életet élhetek,
ahány könyvet elolvasok, hiszen mindegyikben ott vagyok én is, amíg be nem
csukom a könyvet. Sőt, néha még utána is kicsit.
A meséimmel szeretném a gyerekekkel megismertetni az emberi értékeket, amik egyre inkább elhalványodnak a mai világban. Gondolok itt a családra, a szeretetre, a bizalomra, az őszinteségre, a segítőkészségre, a kedvességre… és még sorolhatnám akár órákon át. Például az illemet sem ártana megtanítani nagyon sok embernek, mert azt veszem észre, elfelejtik, hogy mi a tisztelet a másik ember iránt, amit egy egyszerű köszönéssel kifejezhetnek. Számomra felfoghatatlan, mi szégyellni való van abban, ha köszönök valakinek. Szóval a lényeg, hogy ezeket a meséken keresztül lehet a leginkább megtanítani a kicsiknek, hiszen úgy tanulnak meg dolgokat, hogy észre sem veszik. Később pedig mindez már teljesen természetes lesz nekik, így értékes felnőttekké válhatnak.
Mit gondolsz, van olyan tanács, amit kezdőként érdemes
megfogadni? Ha igen, mi az?
Nekem kezdőként nem volt lehetőségem soha írókkal
kommunikálni, tanácsot kérni. Egyedül voltam eddigi utamnak legalább a feléig.
Viszont, amit tanácsolhatok, az az, hogy ha valaki mélyen legbelül azt érzi,
hogy neki mindenképpen írnia kell, akkor fogadjon szót annak a belső hangnak,
és írjon, amikor csak lehetősége van rá. Bármit. Mindegy, mit, milyen
stílusban, zsánerben, csak írjon. Hiszen ezzel fejleszti önmagát, az
íráskészségét. S ami a legfontosabb, olvasni, olvasni és olvasni. Bővíti a
szókincsét, így íráskor nem kell gondolkodnia a szavakon, azok maguktól fognak
megszületni, és csak le kell írni őket. Senki ne féljen megmutatni az írásait
azoknak, akikben megbízik, de a közvetlen baráti kör véleményét azért nem árt
fenntartással kezelni. Nem mindenki mondja meg a negatív véleményét, mondván,
nem akarja megbántani a barátját. Holott éppen azzal bántja, ha úgy dicséri,
hogy nem azt érzi. A kritikákból lehet tanulni, tovább fejlődni. Ami még
fontos, ha valaki úgy érzi, író szeretne lenni, az vértezze fel magát a negatív
kritikákkal szemben, és készüljön fel arra, hogy nem fogják mindig körbe
rajongani. Mindig lesznek, akiknek nem tetszik, amit csinál. A lényeg, hogy ő
higgyen saját magában, és tegyen meg mindent annak érdekében, hogy elérje a
célját. Az álmok azért vannak, hogy valóra váltsuk őket.
Mik a jövőbeli terveid?
A mesék mellett írtam egy romantikus fantasy regényt is, aminek a kézirata már a kiadónál várja, hogy sorra kerüljön és véleményt mondjanak róla. Ha a fogadtatás pozitív lesz, akkor még könyvkiadás is lehet belőle. Jelenleg készülnek az illusztrációk a következő mesekönyvemhez, amit remélhetőleg a jövő évben publikálhatok majd. Attól függ, mikorra lesznek meg a rajzok, és összejön-e a kiadás anyagi fedezete. Ha minden úgy lesz, ahogyan szeretném, akkor jövőre új mesekönyvet kaphatnak a kicsik. Ezen kívül is sokat írok, hiszen ez az életem. Egy biztos, addig, amíg csak írni tudok, amíg gondolkodni tudok, addig új történetek fognak megszületni.
0 Megjegyzések
Szólj hozzá!
Számít a véleményed! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót!