Az Instaköltészet testközelből interjúsorozat  célja nem csak az, hogy megismertessek pár tehetséges szerzőt, hanem hogy együttesen megvizsgáljuk, milyen lehetőségeink, eszközeink vannak az alkotásra. Hogy miképpen lehet boldogulni? Hogyan lehet kitűnni a tucatszövegek mögül? Hogyan látják a kortárs költészet helyzetét a feltörekvő ifjú tehetségek?  Ma Magyar Anna, a @koborlelkek oldal szerkesztője válaszol.



Mondj röviden pár szót magadról!

Magyar Anna vagyok, huszonhat éves vidéki lány, aki jelenleg Budapesten próbál szerencsét. Szeretek az írás mellett olvasni, elég sok filmet és sorozatot nézek, emellett hobbim a gitározás és a jóga is.

Hogyan szeretted meg a költészetet? Mikor írtad az első versed?

Az első igazi versélményem másodikos koromban történt, amikor a nővérem felolvasta nekem Goethe-től A tündérkirályt. Imádtam. Másnap kerestem az iskola könyvtárában, de nem volt meg, így beiratkoztam a városi könyvtárba, kivettem a kötetet, amiből csak ezt az egy verset olvastam el, majd sorban elkezdtem hazahordani a könyveket, és így lett az olvasás igazi szerelem (bár hozzá kell tennem, hogy otthon nagyon jó példát láttam, édesanyám és nővérem is falták a könyveket).

Az első versemet valamikor hatodik osztály környékén írtam, olyan is volt, amilyet egy hatodikos kislánytól várna az ember. Abban az évben több vers is született, majd félretettem, és gimnázium vége fele kezdtem ismét komolyabban nekiállni, bár a mennyiség erősen fluktuáló volt akkoriban még.

Honnan inspirálódsz? Kik a kedvenc költőid? Vannak olyan kortárs szerzők, akiket az Instagramon is követsz?

Fodor Ákost nagyon szeretem, talán tőle olvastam a legtöbbet. Rossz gyerek vagyok, ha hosszú egy vers, sokszor neki se állok, mert úgy érzem, most éppen nem tudnék annyi ideig figyelni. Erdős Virágtól sajnos teljes kötetet még nem olvastam, de eddig bármit láttam tőle, imádtam. Závada Péterrel kicsit hullámzó a viszonyunk, vagy egyáltalán nem ragad meg vagy sosem felejtem el, nincsen köztes állapot. Nagyon tetszett Szabó Imola Julianna Lakása van bennem című kötete, és Szendrői Mintha muszáj lenne művei is jól estek a két ünnep között.

Instagramon a híres költők közül senkit sem követek, ha érdekel, amit írnak, úgyis megveszem a kötetüket, inkább a hozzám hasonló szárnypróbálgatókat keresem, ez is kicsit Závadás: mindenkitől olvastam már olyat, amit imádtam, és olyat is, amire csak megvontam a vállam, de néha még a saját írásaimmal kapcsolatban is ezt érzem utólag, semmi meglepő nincs ebben, nem érinthet meg minden állandóan.

Van olyan téma vagy műfaj, amit különösen kedvelsz?

A szeretet, szerelem, gyász, emberi kapcsolatok témája mindig is érdekelt, és mostanában pedig egyre inkább vonz az öregedéssel járó változások megfigyelése és a közélet hangulatának leképezése is.

Mi a helyzet a prózával? Kipróbáltad, vagy kipróbálnád magad ebben a műfajban?

A próza előbb volt, mint a versek. Imádtam regényeket írni kislányként, majd ahogy nőttem, egyre magasabb elvárásokat támasztottam magammal szemben, és ez sajnos rengeteg görcsösséget vitt bele. Valamikor gimnáziumban befejeztem egy viszonylag hosszú kéziratot, de annyi ötletet próbáltam felhasználni, annyiszor újraírtam, akadoztam vele, hogy egyszerre lett kevés és túl sok, szétesett.

2018-ban fejeztem be a következő kéziratot, de ez még mindig több dramaturgiai ívből állt, noha ezek mind összefüggtek. Ezt a regényt be is küldtem pályázatra, ahol az előszűrőn sikerrel továbbjutott, de sajnos pont a tagoltsága miatt nem mehetett tovább.

Tavaly ismét sikerült befejeznem egyet, itt már jobban figyeltem arra, hogy még ha több nézőpont, több történet van, akkor is legyen egy ív, ami végigmegy a kéziraton, de sajnos az éves Aranymosás pályázat, amit a Könyvmolyképző szokott meghirdetni, a pandémia miatt elmaradt, így egyelőre a fiókba került a kézirat.

Pár novellám megjelent a WMN oldalán, és ősszel az Aranymosásra is kikerült egy őszi történetem.

Slameket is írok, de élőben még egyet sem adtam elő, remélhetőleg a pandémia végével ezen a területen is kipróbálhatom majd magam.

Az Instagram az emberek tudatában gyakran összemosódik az influenszerséggel. Szerinted szövegekkel, versekkel lehet valakiből influenszer? Mi  lehet az instaköltő szerepe, feladata?

Nem hiszem, hogy csak költészettel lehetne valaki influenszer, de ha például ötvözi jó grafikákkal, stb. akkor már el tudom képzelni.

Számomra egy jó influenszer nem egyfajta témát érint, nem egysíkú, hanem változatos, és több szempontból közelít meg mindent. Engem személy szerint nem zavarnak a szponzorált tartalmak sem, mert ezeket is át lehet adni hitelesen, azért Magyarországon a legtöbb ilyen szponzoráció szerintem nem ér annyit pénzben, hogy megérje hazudni érte a követőidnek, és esetleg hiteledet veszítsd előttük (persze mit is tudhatok erről én, akit sohasem szponzoráltak. Egy virágboltnak vagy könyváruháznak pedig eléggé örülnék).

Az influenszerség azért gáz, azért lett egyfajta negatív konnotációja, mert hagytuk, hogy legyen. Mert éveken át követtünk hiteltelen embereket, akik nem őszinték, akik pénzért bármit reklámoznak, akiknek tíz- és százezrek lájkolják a fotóikat, videóikat. Videókat, ahol a gyereket direkt megríkatják, mert az milyen vicces, képeket, ahol bármilyen helyen képesek pucsítva, a hasat szigorúan gerincig behúzva pózolni, és ez csak a jéghegy csúcsa. Minden követés, minden lájk, minden komment egy döntés és egy szavazat, ami kifejezi a tetszésemet, a véleményemet, a támogatásomat. Még a negatív kommentek is növelik a nézettséget.

Éppen ezért gondolkozzunk el, kiket követünk és kedvelünk. Ki ad tényleges értékeket, tudást az életünkhöz.

Az Instagram számomra egy gyors, könnyen kezelhető felület a rövidebb verseim, gondolataim megosztására, ebben az IGTV hozott változást, végre volt lehetőségem a hosszabb műveimet is bemutatni, beszélni az adott témáról. Én úgy gondolom, hogy a legfőbb feladatunk megszerettetni a költészetet a fiatalabb generációkkal, akiknek gyors, tömör, könnyebben emészthető tartalom kell. Egy részük meg is marad itt, egy részük pedig tovább megy a kemény drogok felé: verseskötetek, folyóiratok.

Az instaköltészet helye az irodalmi diskurzusban eléggé periférikus, a kritikusok, irodalmárok ugyanis elég negatív képet festenek róla. Ugyanakkor viszont ez a legalkalmasabb platform arra, hogy a költészet a fiatalabb generációkhoz is eljusson. Te mit gondolsz, hogyan lehetne az instaköltészetet elfogadottabbá tenni? Lehet egyáltalán az egyes ágakat (pl. szép- szórakoztató irodalom vagy költészet- instaköltészet) rangsorolni, vagy szembeállítani egymással?

Némi önkritika sokat segítene a dolgon. Mint írtam, a fiatalok nagy részének a könnyen emészthető kell. Azonban van egy éles határ a könnyen emészthető és a bugyuta közt. Rengetegszer látok „idézetes” oldalakat, kiírják egy pixeles képre, hogy „Nagyon hiányzol”, és több ezer lájk érkezik rá. Gyorsan elolvasható? Igen. Könnyen emészthető? Persze. Könnyű vele azonosulni? Nyilván. Értékes? Számomra nem. De amíg van rá kereslet, addig rengeteg ilyen lesz.

Ezzel szemben ott van a magyar kortárs költészet egy rétege, amikor elolvasok egy verset, és fogalmam sincs, mit olvastam. És nem a jó értelemben, amikor nem tudnám megfogalmazni a vers lényegét, de mégis érzem, hogy nyomot hagyott bennem, hogy érzések cikáztak át rajtam az olvasása közben, hanem a rossz, elpazarolt idő értelemben.

Kéne legyen arany középút. Valami, ami nem kétszavas közhelyek tárháza, de nem is egy érthetetlen, kifacsart maszlag, amit költői köntösbe bújtatunk. Ne beszéljünk a semmiről fél oldalon át, ha lehet.

És ne rangsoroljunk, mindennek megvan a maga helye és létjogosultsága. Igen, még a „nagyon hiányzol”-nak is. (Sajnos vagy nem sajnos.)

Szerinted ma milyen lehetőségei vannak egy kezdő szerzőnek ahhoz, hogy írásai nagyobb publikum elé kerüljenek? Elegendő-e csak a szöveges tartalom, vagy sikeresebb az, aki személyesebb tartalmakat is megoszt magáról?

Utóbbi kérdésre a válasz nem kőbe vésett. Én úgy látom, hogy szeretik az olvasók, ha kapnak személyes képet is az íróról, közelebb érzik magukat hozzá. Persze ez nem azt jelenti, hogy életünk minden mozzanatát meg kell osztanunk. Én például most könyvajánlókat fogok írni, csak story-ban, és egy fókuszba gyűjtöm őket, ha valakit érdekelne. Szívesen osztok meg vicces képeket, kedvenc idézeteket, néha dalokat, de például szinte sosem beszélek a munkámról, családomról, barátaimról, és saját magamról sem igazán osztok meg képeket.

Az elsőre a válasz attól függ, milyen figyelemre vágyik. Ha elég a követőszám, akkor legyen kreatív, szerezzen/csináljon illusztrációt a versei mellé, videókat, hirdesse magát, legyen aktív. Ha komolyabb körökben szeretne érvényesülni, akkor pedig bombázza a folyóiratokat „igazi” versekkel, ne háromsoros Instára gyártott szöszenetekkel.

Elég gyakran vannak irodalmi pályázatok, fizetős és ingyenes egyaránt. Ha prózában és szórakoztató irodalomban gondolkozik, novellázzon sokat, kitűnő terep a különböző eszközök gyakorlásához.

Szerinted manapság mennyire fontos az, hogy egy költő kötettel rendelkezzen? Elegendő-e csak a vizuális tartalom?

Kötetet kiadatni nehéz, sokan fordulnak a magánkiadás felé, nyilván ez pénzügyileg megterhelő tud lenni, és ha nem ismernek elegen, nem igazán éri meg. Lehetőleg ne a családunkat próbáljuk legombolni, hogy visszajöjjön a nyomda ára.

Szerintem akkor érdemes kötetben gondolkozni, ha el tudjuk adni, és ha sokat foglalkozunk egy adott témával,  így képesek vagyunk egy bizonyos tematika köré szervezni a verseinket.

Én szeretem a kézzel fogható dolgokat, szeretném egyszer kötetben látni a verseimet, ahol azok is helyet kaphatnak, amiket nem tartok Insta-kompatibilisnek, de például ha csak rövideket írnék, akkor számomra kielégítő lenne az internetes felület.

Szerinted van olyan tanács, amit kezdőként érdemes megfogadni? Ha igen, mi az?

Nem igazán a követőid száma határozza meg, hogy jó vagy-e, úgyhogy ne görcsölj ezen túl sokat. Ha szeretnéd, hogy az olvasóid aktívak legyenek, akkor te is legyél az, és fektess energiát a sokszínűségbe, változatosságba.

Mik a jövőbeli terveid? Mi a célod az írással?

Mint említettem, egy verseskötet csodálatos lenne. Emellett az oldalamon megy az Értelmező kéziszótár „rovat”, ha eleget írok belőle, azt is szeretném papír alapon látni.

A regényírásra ritkán szánom rá magam, de akkor nagyon élvezem, és viszonylag gyorsan haladok, nem tudom, mikor fogok nekiállni a következőnek. Valószínűleg előtte átszerkesztem az előzőt az Íróiskolában összeszedett tudás alapján. Idén is szeretnék kurzust végezni, ezúttal Young Adult zsánerben, mivel általában ezt szeretek írni.

Slamelni élőben.


Tetszett a bejegyzés? További tartalmakra vágysz? Kövess Facebookon Instagramon,  YouTube-on és Twitteren!

Lennél a mecénásom? Hívj meg egy kávéra Patreonon!