Először dedikáltam a Könyvhéten - ilyen volt a 92. Ünnepi Könyvhét

 Az Ünnepi Könyvhét hagyományosan mindig a születésnapom hetére esik, így minden évben nagyon várom, hogy kiszabadulhassak, magamba szívjam a könyvek illatát, és persze jól feltankoljak új olvasmányokkal. Az idei Ünnepi Könyvhét  - szám szerint a kilencvenkettedik - június helyett szeptemberben került megrendezésre a járvány miatt, azonban ezt feledtette a rekordszámú könyvpult, az eső hiánya, és számomra az a tény is, hogy idén dedikáltam először ezen a rendezvényen.


2021. szeptember 2-5. között rendezték meg a 92. Ünnepi Könyvhetet, hagyományosan a Vörösmarty téren és a Dunakorzón. Dedikálások, beszélgetések, és persze rengeteg - de talán még annál is több - könyv várta a kilátogatókat, és idén rendhagyó módon még az eső sem esett :) Én szeptember 4-én szombaton látogattam ki, és azonnal bele is csaptam a lecsóba, ugyanis 13:00 órától az Imádom a könyveket standnál dedikáltam a Bőréhséget Mason Murray társaságában. Már az is elképesztő volt, hogy felfedeztem a könyvemet a standon, de abban az egy órában rengeteg dolog kavargott bennem. A kortárs irodalmi élet meghatározó alakjai szó szerint mellettünk sétáltak el. Három lépésenként lehetett ismerős arcokkal találkozni, ami már önmagában is nagyon felemelő volt annyi bezártság után. És ott voltak a beszélgetések is. Dedikálás közben meglátogatott Laura, az Ana Könyvespolca bloggere, és tök jó volt a MOGUL Kiadó szerzőivel is újra találkozni személyesen. A kígyózó sorok ugyan elmaradtak (nem is számítottam rá), viszont nagyon érdekes és fontos volt megfigyelni, hogy azok a nézelődők, akik nem ismerik a munkásságom, hogyan reagálnak a Bőréhségre. Nagyon tanulságos élmény volt, néhány távlati elképzelésemet teljesen új perspektívába helyezte.

A dedikálás után nekivágtam a standok felfedezésének. A párom a dedikálás alatt persze már jól bejárt mindent, így egy szatyornyi könyvet már be is szerzett, de nekem is voltak kiszemelt könyveim. Hozzájuk jutni persze egyáltalán nem volt könnyű, hiszen rengetegen voltak a standok körül, és rengeteg nagy név is szombat délután dedikált. A nagy tömegben kisebb kellemetlenségek önkéntelenül is előfordulnak. Például, nem férsz hozzá egy standhoz azonnal, sorba kell állnod fizetésnél, a sorok esetleg összetorlódnak, és még sorolhatnám. Az szerintem már egy kicsit komolyabb kellemetlenség volt, hogy nem lehetett mindenhol bankkártyával fizetni. Ez szerintem azért is rendkívül fontos, mert az érintésmentes fizetéssel csökkenthető a járvány terjedésének veszélye, ami egy ekkora tömegben elengedhetetlen, a pénz ugyanis rendkívül sok vírust és baktériumot tartalmaz a koronavírustól függetlenül is. Mi ugyan készültünk egy kisebb készpénzösszeggel is, de miután az elfogyott (elég gyorsan megtörtént), azokon a helyeken már nem vásároltunk, ahol bankkártyával nem lehetett fizetni. (Tudom, ez egy kicsit az én "Ez már a 21. század" sznobériám is, de ebben a helyzetben ez tényleg fontos lett volna.) 


Ettől eltekintve persze nyilván nem jöttem haza üres kézzel. Már rég tartoztam Szegedi Istvánnak (Steve bácsinak) azzal, hogy megveszem a könyvét, ezt most gyorsan pótoltam is. (Egyébként írtam bele ajánlót is.) Beszereztem Simon Márton legújabb könyvét is, a párom gazdagabb lett egy Adorno kötettel, és szerzett nekem egy zsákbamacskát is az Álomgyár Kiadótól, ami hát... elég szexi lett. A szobatársat magamtól soha nem vettem volna meg, így azonban lehet, hogy egy fáradt hét után rászánok egy napot valamikor, és elolvasom. (Beleolvastam, már a fülszövegből megtudtam mindent.)



Összességében nagyon jó volt egy év kihagyás után újra ott lenni a Könyvhéten, és az idei mindenképpen nagyon kiemelt marad az életemben. Köszönöm L.J Wesley-nek és Robin O'Wrightlynak, hogy megörökítettek dedikálás közben, köszönöm az Imádom a Könyveket teljes stábjának, hogy ott lehettem, tényleg nagy élmény volt!


Tetszett a bejegyzés? További tartalmakra vágysz? Kövess Facebookon és  Instagramon!

Elolvasnád a könyvem? Rendeld meg ITT!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések