„Próbálok nyitott szemmel, nyitott szívvel létezni"- interjú Lisabeth Tale-lel

 Az írói pályán elindulni és érvényesülni egyáltalán nem könnyű. Ma már nem elég egy jó mű, ha a megfelelő marketing hiányában nem tud eljutni az olvasókhoz. Bemutatkozó interjúsorozatomban olyan alkotókat mutatok be, akiket ugyan még nem ismerünk, mégis érdemesek a nagyobb figyelemre. Ma Lisabeth Tale, a Léleksuttogás című könyv szerzője válaszolt kérdéseimre.



Mondj röviden pár szót magadról!

Házasságban élek, két kamasz fiút nevelek, háztartást vezetek, dolgozok, edzésre járok. Próbálok nyitott szemmel, nyitott szívvel létezni, bár az egyre növekvő „zajban” egyre nehezebb eligazodni. Annak ellenére (vagy inkább pont azért), hogy küzdő sportot űzök, a békére, toleranciára, megértésre törekszem. Nehéz kibillenteni a lelki egyensúlyomból.

Van olyan téma vagy műfaj, amit különösen kedvelsz?

Hangulatomtól, lelki állapotomtól függ, hogy épp milyen könyvet veszek a kezembe. Nagyon szeretem a misztikus, romantikus történeteket, és szívesen olvasok krimiket is.

Hogyan szeretted meg az irodalmat? Mikor írtad az első műved?

Kisiskolás korom óta szeretek olvasni, magával ragadó az élmény, ahogy az írott szöveg filmmé alakul a képzeletemben. Szerencsére élénk a fantáziám, hamar tudok azonosulni a történettel és a szereplőkkel. Az első próbálkozásaim is mind egy-egy könyv olvasása után, mintegy ezek tovább gondolásaként jöttek létre. Az első, komolyabb írásom 1995-ben született, de a kiadására nem került sor. Így utólag visszaolvasva, jobb is. Az eltelt időben sokat fejlődtem.

Honnan merítesz ihletet? Kik a kedvenc íróid, költőid?

Nagyon nagy kedvencem Vavyan Fable, talán az ő általa képviselt stílus és szóhasználat áll hozzám a legközelebb. Jus Accardo trillógiáját is nagyon szeretem és Benina, Chanda Hahn, Kendare Blake, Anne Frasier, Kim Harrington, Vivien Holloway, Ann Aguirre, Susan Ee, Jo Nesbo és még sok más író műveit is élvezettel olvasom. Bizonyos, hogy minden elolvasott könyv formált rajtam. Ihletet ezen élményeim által, a zene segítségével merítek.

Mikor döntötted el, hogy kiadod a könyved? Mi inspirált az írása közben?

Az első Covid19 okozta megtorpanás alatt, egy kolléganőm unszolására döntöttem úgy, hogy ezt a könyvem közkincsé teszem. Persze az írás már előtte elkezdődött, nem is kellett hozzá különösebb inspiráció. Munkába jövet-menet egyszer csak felbukkant egy jelenet a történetből, aztán egyre több és több részlet konkretizálódott, míg már egy teljes film pergett a fejemben újra és újra. Mivel beleszerettem a szereplőkbe és a történésekbe, végül leírtam, hogy ne merüljön feledésbe.

A Léleksuttogás című regény borítója

Miről szól a történeted? Mi volt a legkönnyebb és a legnehezebb dolog alkotás közben?

A könyv arról szól, hogy hinni kell a vihar utáni szivárványban, el kell fogadni a felkínált segítséget, észre kell venni a lehetőséget és bátran meg kell megnyitni a szívet. Egy fiúról és egy lányról szól, akik mindezeket halált megvető bátorsággal megtették. A részleteket természetesen a könyv rejti, három szereplő szemszögéből, E/1-ben elmesélve, humorral és fordulatokkal átszőve.

Mi volt a legkönnyebb dolog alkotás közben? Az, hogy valójában már egy kész, végig álmodott cselekményt írtam le. Nem kellett már kitalálnom sem a karaktereket, sem a következő lépést. A legnehezebb pedig a sztori elindítása volt és meglepő módon az utolsó szó legépelése.

 Milyen volt a fogadtatása a megjelenést követően?

Pozitív visszajelzéseket kaptam eddig mindenhonnan, pedig az olvasó táborom messze túlmutat már a rokonságon, a barátokon és az ismerősökön.

Kiknek ajánlanád a könyved?

Felnőtt tartalma és a helyenként szabadszájúsága miatt, fiatal felnőttkortól ajánlom bárkinek, aki kedveli a romantikus ám nem túl csöpögős, pörgős könyveket. Urak is bátran kézbe vehetik, olvashatják.

Mi volt a legnagyobb akadály, amellyel íróként valaha szembe kellett nézned? Mennyire volt nehéz elindulnod az írói pályán?

A legnagyobb nehézség megjelenni a könyvpiacon, megmutatni az egyediségemet és köztudatba kerülni. Magánkiadásban megjelenő könyv szinte láthatatlan marad a kiadók köré csoportosuló olvasói táborok számára.

Mi az írói hitvallásod? Mi az az üzenet, amit a műveid segítségével közvetíteni szeretnél?

A felhők felett mindig süt a nap. Mindig van egy utolsó utáni lépés, mindig van tovább. Hit, remény és szeretet, ez a hitvallásom.

Mik a jövőbeli terveid?

Fogalmazódik bennem egy új történet, de az idén nem várható a megjelenése. Jelenleg a népszerűsítés elviszi minden energiámat és konokul a realitás talaján tart. Ez a magánkiadás nagyon nagy hátul ütője, sajnos. Ám egy történet, ha meg akar születni, akkor meg is fog. Már ismerem a főhősöket, már megéltem egy-egy jelenetet. Hamarosan jön az Álomnaplók című könyvem.

Lisbabeth Tale írói oldalát megtalálod a FACEBOOKON! A Léleksuttogást pedig keresd a szerző honlapján vagy a Könyvbarlangban!


Tetszett a bejegyzés? További tartalmakra vágysz? Kövess Facebookon Instagramon és  YouTube-on!

Elolvasnád a könyvem? Rendeld meg ITT!


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések